8. Erdei Ferenc város és településelmélete

Az ország településhálózatának szempontjából jelentős társadalmi problémát okoz, hogy még ma is vannak az országnak olyan "városhiányos" részei, amelyeknek lakossága nem tud viszonylag kis távolságon és időn belül a városok nyújtotta szolgáltatásokhoz hozzájutni.

Ennek a helyzetnek leginkább történelembe nyúló okai vannak. A kiegyezés utáni Magyarországon ugyanis tudatos politikai megfontolások miatt elsősorban a fővárost fejlesztették, mert egyszerűbb és olcsóbb volt a budapesti ipart fejleszteni, itt létesíteni új gyárakat, mert nem kellett azonnal infrastruktúrát is építeni. Budapest mellett néhány szocialista városban (Dunaújváros, Komló, Oroszlány, Kazincbarcika) történtek ugyan nagy ipari beruházások, a többi vidéki város ipara azonban kevésbé fejlődött.

A későbbiekben azonban egyre világosabban kezdtek megmutatkozni a fővárosra koncentrált fejlesztés nehézségei ~ költségei; a fővárosi lakásállomány, közlekedési hálózat, vízművek és csatornák egyre lrevésbé voltak képesek a növekvő iparban foglalkoztatottak szükségleteit kielégíteni.

Erdei Ferencnek és Bibó Istvánnak az 1945 utáni években kifejtett koncepciója szerint, az országnak minden kisebb régiójában lennie kell egy városi központnak, amely a környező falvak lakossága számára könnyen elérhetően biztosítja a városi szolgáltatásokat, tehát a kereskedelmi szakboltokat, középfokú iskolákat, egészségügyi szakellátást, művelődési intézményeket.

A településhálózat fejlesztését, a közigazgatás teljes átalakítását, a megyerendszer megszüntetést és helyette e kisebb városkörnyékeknek önigazgatási egységgé való átalakítását is tervbe vették. Az úgynevezett alsó fokú központokat a megyék választották ki a községek közül, de nem sikerült őket a környező terület alapellátását biztosító központokká fejleszteni, aminek következtében nagy részük lakossága is csökkent.

A koncepció nem tartalmazott semmilyen elképzelést a közel 2000 község sorsáról, amelyeket semmilyen központi funkcióra nem jelöltek ki. Ez azzal a következménnyel járt, hogy sokan fejlesztésre alkalmatlannak tekintették őket. Ezeknek a községeknek jelentős része a korábbi fejlettségi szintet sem tudta tartani, elszegényedett, infrastrukturális ellátottsága is romlott. Ezért a lakosság fiatalabb része igyekezett elköltözi, az ottmaradt idős és szegény népesség helyzete pedig ennek következtében még hátrányosabbá vált.

1970 - es években olyan település szerkezet lépett e koncepció helyére, amelyben az éles válaszvonalak a középfokú központok és az alsó fokú központok és még inkább az utóbbiak és a központi funkciókkal nem rendelkező úgynevezett alapfokú települések közé tevődtek át.