SZOCPED. ELM. ÉS GYAK.
A szerk. 2007.08.30. 10:04
1. A szociálpedagógiai történeti áttekintése
(ókori népek törvénygyűjteményei, az alamizsnafogalom eredeti értelmezése
A szociálpedagógia kialakulása a társadalmi átalakulás tényezőivel áll szoros kapcsolatban – az iparosodási folyamat és az ezzel kapcsolatos társadalomszerkezeti változások, a szociálpolitika és a közoktatás –nevelés fokozódó előtérbe helyezése.
Magával a szociálpedagógia szóval először 1850-ben Wegweiser – Útmutató a német tanárképzéshez – című művében találkozhatunk. De természetesen ez nem azonosítható a tudományág keletkezésével.
A szociálpedagógiai tevékenység kezdetei már az ókorba visszanyúlnak.
- Egyiptom – Halottak könyve
- A babiloniai Hamurabi törvényoszlopa
- Biblia, melyben a Tízparancsolat bizonyos pontjai egyfajta segítő ajánlásként is felfoghatóak, mint:
- tiszteld apádat és anyádat
- ne ölj
- ne paráználkodj
- ne lopj
- ne tény hamis tanúbizonyságot embertársad ellen
- ne kívánd embertársadtól ami az övé!
Új szövetségben Jézus legfőbb parancsa: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
A korai középkorban az alamizsna fogalom értelmezése: az adja akinek van , annak akinek nincsen. Keresztényi kötelesség volt segíteni az elesetteket. A középkor emberének életét a vallás határozta meg. Úgy kell élni, hogy később üdvözülhessenek. Az istenszeretet egyik megnyilvánulása egyfajta lelki-szellemi-anyagi alamizsnát adni.
Aquinoi Szent Tamás olyan testi-lelki fogyatkozás között tesz különbséget, amelyeket különféle segítségnyújtással kell orvosolni:
- a tudatlant oktatni
- a kétségben lévőnek tanácsot adni
- a gyászolót vigasztalni
- a megbántóknak megbocsájtani
- a nehezen elviselhetőt elviselni
- és mindannyiunkért imádkozni.
Ezenkívül:
- az éhezőknek enni adni
- a szomjazóknak italt adni
- a ruhátlanokat ruházni
- az úton lévőknek szállást adni
- a fogságban lévőket kiváltani
- a betegeket látogatni
- a holtakat eltemet
Vagyis: Tanácsolj, dorgálj, vigasztalj, megbocsáss, tűrj el és imádkozz!
A ma embere felismerheti, hogy az istenszeretetnek e sokféle megnyilvánulását a mai világunkban a szociális személyes szolgáltatások kiépített rendszerének keretében hivatásként látjuk el.
A XVII. században keletkezett részben szerzetesrendi, de többnyire szövetségi, és társulati szintű szervezetek reprezentálják a modern értelemben vett szociálpedagógiai tevékenység első szervezeti formáit.
A felserdülő nemzedék számára pedagógiai formában nyújtott szolgáltatásaikat a hit terjesztése érdekében végzik, másrészt azonban a karitatív tevékenységre is nagy hangsúlyt helyeztek.
E szervezetek tevékenységét a saját személyi szükségletekről való lemondással párosuló, önfeláldozóan nyújtott, nem anyagi jellegű alamizsnanyújtás jellemezte.
A középkor felfogása szerint a szegélyek tiszteletreméltó, a társadalomba szervesen beletartozó réteget jelentettek.
A humanizmus, a reformáció majd a meginduló iparosodás, már megváltoztatja az előző felfogást. A szegénységet az egyéni kudarc kifejeződéseként, negatívumként értékelik. A szegénység gyanússá válik. Az alamizsnanyújtás már nem magától értendő szükség. Megkülönböztetnek méltó szegényeket, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, valamint méltánytalanokat, akik maguk tehetnek jelenlegi nyomorúságukról.
A felvilágosodás korában a gyermekek felé fordult a figyelem. A gyermeket tisztának és romlatlannak tekintik - Tabulsa Rasa-nak, üres lapnak. Felismerik, hogy a gyermek szellemi és erkölcsi fejlődéséhez jó, tiszta példa kell.
Pestalozzi „az egész otthon” mintájára hoz létre szegény-átnevelő intézetet gyermekek részére. Az ott alkalmazott felnőtteknek a modellszerűen ábrázolt felnőtt világot kellett bemutatniuk és élniük.
Pestalozzi következetesen szétválasztotta az oktatásra és nevelésre szoruló gyermekeket és a fiatalokat, a munkakerülő és bűnöző felnőttektől. Valójában ő így már egyfajta bűnmegelőzési munkát is végzett.
Szervezési elve az volt, hogy a nevelőintézeteket független társadalmi szervezetek tartsák fenn, nagyvonalú állami támogatás mellett.
Oberlin: a fiatal lányokat képezte ki gyermekek gondozására, és így neki sikerült először a családon és iskolán kívül elsőízben szervezett formában a szociálpedagógiai gondozást megvalósítania. Oberlin tanítványait igy a későbbi óvónők és gyermekgondozónők előfutárainak tekintjük, olyan ambuláns szociálpedagógiai tevékenységnek, amely a XIX-XX. század fordulóján főleg női hivatássá fejlődött ki.
Fellenberg nevéhez fűződő ún. ipari-iskola, szegények iskolája az alsóbb néprétegekből származó, többnyire elhanyagolt árvagyerekek részére alakult. E gyermekeket itt úgy nevelték, hogy szegényként is meg tudjanak küzdeni az élet nehézségeivel. A szegényt a szegénységre nevelték.
A XIX.században az iparosodás előrehaladtával a társadalmi struktúra is átrendeződött. A szegénység nemzetközi tömegjelenséggé vált, mely főként a munkásosztály egy bizonyos rétegét, a kizsákmányolt proletáriátust súlytotta.
A szociális gondoskodás a századfordulón már 3 fő területen zajlik:
- gyermekgondozás
- szegénygondozás
- fogolygondozás
Wichern, a szociálpedagógia egyik klasszikusa szerint a fiatalok számára létesített menhelyeket nem büntető intézeteknek kell elképzelni, hanem olyan intézeteknek, ahol a büntetés helyett a keresztényi felfogásnak megfelelő eszközökkel próbálnak a fiatalokra hatni. A családi elv fontosságát hangsúlyozza.
Az általa létrehozott „Rauhes Hausban” az intézményes nevelés mintegy utánozta a családi életet.
A szociálpedagógiai tevékenységet folytatók egyesületbe tömörülése a XX. századba nyúlik át. Kivételt képez a német Svájcban 1844-ben létrejött Szegényeket Nevelők Szövetsége. A kollektív szolidaritás abban jut itt kifejeződésre , hogy egy olyan szociális önsegélyező szervezetet alapítanak, mely köteles a bajbajutott tagjain segíteni.
A századforduló környékén az állami szegénygondozás mellett jelentős szerepet játszottak az egyházi karitatív szervezetek, illetve a különböző polgári kezdeményezések. A leginkább önkéntes segítők többnyire nők voltak, idővel szükségessé vált rendszeres képzésük.
A I. világháború után már férfiakat is bevontak a szociális szakmába, és biztosították képzésüket is. Az 1960-as évekre tehető a szociális szakmák képzésének teljes rendezése.
Erre az időre tehető, hogy az eddigi szakiskolák emelt szintű szakiskolákká alakultak, melyeket nem sokkal később szakfőiskolai szintre emeltek.
Az 1960-as évek fő irányelveként kezdett elterjedni a pervenció: célkitűzés lett, hogy a szociálpedagógia ne csak akkor avatkozzon be , ha vészhelyzet van, amikor már megtörtént a baj, hanem hogy munkájával pont az ilyen helyzetek kialakulását előzze meg.
Az 1970-es évek óta a szociálpedagógia területén dolgozók, a képzésben résztvevők, az ügyfelek száma hirtelen, drasztikusan megnőtt, s ez a tendencia a mai napig tovább tart. A szociálpedagógiai szolgáltatások erősen differenciálódnak, azaz nemcsak mennyiségükben, de minőségükben is változnak.
A modern szociálpedagógia ma sokkal szélesebb társadalmi rétegeket ér el, mint korábban. Jóllehet az ügyfelek egy része ma is a szokványos, hátrányos helyzetűek csoportjából kerül ki, de arányuk az összes szociálpedagógiai szolgáltatást igénybe vevők közül egyre alacsonyabb.
|