6/c. A beszélgetés vezetése

1.     Aktív hallgatás készsége

2.     A segítés folyamata:

ˇ         feltárás (tények+ összefüggések!)

ˇ         értelmezés (működésről hipotézis)

ˇ         tervezés (célkitűzéshez vezető út)

ˇ         megvalósítás (stratégia és taktikák)

ˇ         kiértékelés (siker ill. kudarc –elemzés)

3.     A „beszélgetés” sajátosságai

• kapcsolat kialakítás (elvárások és félelmek!)
• kommunikációs készségek
• akadályok (mit, hogyan, miért?)
• empátia
• fókusz – keresés
• pozitív visszajelentés
• perspektíva nyitás
• motiválás és bátorítás a változtatásra                                       fejlesztés

Képes vagyok-e segítő kapcsolatot létrehozni?

1)      Tudok-e a másik ember számára megbízhatónak, támasznak és következetesnek lenni? (Kongruens viselkedés)

2)      Tudok-e elég kifejező lenni, mint ember, hogy kétséget kizáróan közöljem, ki vagyok?           (Kettős-közlések - vagy áttetszően igaziak vagyunk)

3)      Megengedem-e magamnak, hogy a másik emberhez pozitívan viszonyuljak?    Melegséget, gondoskodást, szeretetet, érdeklődést, megbecsülést adjak neki?            (Személyes kapcsolat)

4)      Tudok-e elég erős személyiség lenni, hogy önálló legyek a másik mellett?         (Független, autonóm, érett személyiség)

5)      Elég biztos vagyok-e önmagamban ahhoz, hogy hagyjam a másik embert is önállóan létezni? (Önérték, önbecsülés--az legyen aki: becsületes v. hazug...)

6)      Képes vagyok-e teljesen átadni magam a másik ember érzésvilágának és személyes gondolatainak, s ezeket az ő szemével látni? (Ítélkezés nélkül, empátiával)

7)      El tudom-e fogadni ennek az embernek a különböző arcait, amit elém tár?  (Feltétel nélküli elfogadás, előítélet, vagy előítélet mentesség)

8)      Tudok-e kellő érzékenységet tanúsítani a kapcsolatban úgy, hogy viselkedésem ne hasson fenyegetően?  (Dominancia szükséglet vagy érett, autonóm személyiség)

9)      Meg tudom-e őt szabadítani a külső értékelés rémétől? (Értékelés mentesség)

10)   Találkozhatom-e a másik egyénnel, amint éppen az alakulás folyamatában van, vagy meghatározza-e viszonyunkat az ő és az én múltam? (Éretlen, neurotikus személy vagy látom, amivé alakulhat, s ebben erősítem őt meg).

A beszélgetés néhány alapelve:

a., Az eseménytől a kapcsolatig

Legcélszerűbb:

Nem az eseményre válaszolunk;

Hanem azokra  a kapcsolatokra, amelyeket az esemény magában rejt.

Pl: Flóra - kevesebb ajándékot kap, mint a bátyja

                                 ?

anya:                        nem ez a lényeg

       ?                        ?

hanem: szeretlek - e téged is annyira, mint a bátyádat?

b. Az eseményektől az érzésig:

Célszerű:

            Nem az eseményre

            Hanem az eseményekkel kapcsolatos érzésekre válaszolni.

pl.: Glória mesélj; Dórit-> fiúk -> sáros gödörbe

Anya lánya érzéseire reagál:

            “Látom, ez feldühített”

            “Mérges voltál a fiúkra.”

            “Még mindig haragszol rájuk.”

“Ugye félsz, hogy veled is ezt teszik?”

Válasz: “Csak próbálják meg, magammal rántom őket” -nevetés- derűs befejezés.

c. Az általánostól a különlegesig:

Ha egy gyermek önmagáról jelent ki valamit

Célszerű:

Nem egyszerű igen-nem-el felelni, hanem olyan árnyalatokkal, hogy érezze: várakozásán felül megértettük az érzéseit.

Gyermek: “Nem vagyok jó matekból.”

Helyes válaszok: “A matek nem könnyű tantárgy. Dolgozatíráskor különösen nehéz lehet. Bízzunk benne, hogy megteszed, ami tőled telik.”

Gyermek negatív képet fest önmagáról: Tagadásunk és az ellenkezésünk nem segít.

Úgy segítünk, ha éreztetjük vele: nem csupán az érzéseit értjük meg, de azt is, ami mögöttük van.

d. Az ambivalencia kimondása:

A gyermekek kétféleképpen éreznek szüleik, tanáraik és olyan személyek iránt, akiknek “hatalmuk” van felettük.

Meg kell értetni velük, hogy ezek az érzések normálisak és természetesek.

Sok szégyenkezéstől és szorongástól megkímélhetjük őket, ha ambivalens érzéseiket tudatosítjuk bennük, hangot adunk nekik.

Bölcsességre van szükség ahhoz, hogy felismerjük mindenfajta érzelem jogos, lehet: a pozitív és negatív érzelmek éppúgy, mint az ambivalensek.

Nem mi magunk választjuk meg az érzelmeinket, de mi dönthetjük el, hogyan és mikor fejezzük ki azokat.

Sokkal fontosabb a gyermeknek, hogy tudja mit érez, mint hogy tudja, miért érzi azt.

e. Tükröt tartani a személyiség elé

A gyermek úgy nyerhet tiszta képet érzelmeiről, ha “hallja” amint visszatükröződnek bennünk.

A tükörtől ?  tükörképet várunk.

Az érzelmi tükör szerepe az, hogy olyannak mutassa érzelmeinket, amilyenek valójában torzítás nélkül.

f. A teljesítményt dicsérjük vagy a személyiséget?

Szülő - dicsér “milyen jó kisfiú vagy”

A gyermek nem képes ezt elfogadni, mert saját magáról kialakult képe ettől meglehetősen eltér, pl.: azt kívánja, hogy a bátyja kórházba kerüljön.

Valójában:

Minél többen dicsérik, annál rosszabbul fog viselkedni, azért, hogy kimutassa igazi énjét.

g. Kívánatos és nem kívánatos dicséret:

Következetesen kell adagolni