1997: AZ EURÓPA TANÁCS

A DISZKRIMINÁCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁTÓL

A TILALMÁIG

1997-ben az Európa Tanács úgy döntött, megvizsgálja,

szükség van-e a tagállamokban antidiszkriminatív jogalkotásra.

E célból létrehoztak egy munkacsoportot, 1997 tavaszától

1999 tavaszáig tartó mandátummal. Ma már tudom,

de akkor nem tűnt fel, hogy a munkacsoportnak már az indulása

sem volt szerencsés.

Gerben DeJong, illetôleg Mike Olivier már sok évvel korábban

lerakta a fogyatékosság szociális modelljének fogalmi

alapjait2 – bár akkoriban másként nevezték –, amely a kilencvenes

évek közepére a fogyatékosságügyi tanulmányokban

(disability studies) jártas szakemberek körében új paradigmaként

le is váltotta a fogyatékosság orvosi (medikális) modelljét.

3 Az egyébként általában progresszívnek számító

Európa Tanács hagyományaihoz híven fontosat és igencsak

aktuálisat kérdezett, ám valószínűleg kifejezetten rossz he-

191

Megharcolt jogok fogyatékosságügyben •

2 http://www.leeds.ac.uk/disability-studies

3 Az orvosi modell, leegyszerűsítve, a fogyatékosságot mint egyéni problémát kezeli,

amelyet károsodás, elhúzódó krónikus betegség okozott, s amely a szakemberek

által biztosított rehabilitációval jó szinten orvosolható. A medikális

modell saját természete folytán gyakran címkéz és stigmatizál, hiszen meg

kell neveznie azt, amit „meg akar gyógyítani”. A szociális modellben ezzel

szemben a fogyatékosságot a társadalmi struktúra, a hiedelmek és elôítéletek

rendszere és a nem akadálymentes fizikai és szellemi infrastruktúra idézi elô.

MERLEG 288.qxd 2007.03.20 18:49 Page 191 (Black plate)

lyen tette fel a kérdést. Ugyanis az említett munkacsoportot

A szociális és közegészségügyi (sic!) terület részegyezményén belül

hívta életre.4 Ezzel széles teret engedett a szociális és jogi

természetű kérdések megválaszolására nem feltétlenül

illetékes, szemléletüket tekintve többnyire az orvosi (medikális)

modell talaján álló kormánytisztviselôknek. Így tehát

végül amellett, hogy a munkacsoportban részt vevô európai

országokat képviselô tisztviselôk részben kifejezetten ellenérdekeltek

voltak a kérdés pozitív megválaszolásában (hiszen

annak munkavégzésbeli és bizonyos financiális konzekvenciái

is lettek volna), mindjárt látni fogjuk, hogy éppen

ôk maguk jártak el a fogyatékossággal élô személyekkel

szemben diszkriminatív módon.

A munkacsoportnak eredetileg két konzulense volt: egy

német professzor meg én. Kollégám ügyesen mérte be a pályát.

A kérdésre nem válaszolt, és eredeti, végül 2000-ben

publikált tanulmányának mindössze két oldalán foglalkozott

vele. Jól tette, ugyanis a munkacsoport éppen ezt akarta:

elkenni a problémát, és úgy állítva be, mintha nem hogy

nem volna szükség antidiszkriminatív jogalkotásra, hanem

még csak a kérdés sem lenne kérdés. (Nekem a folyamatban

a pofozógép szerepe jutott: amit én mondtam, vagy írtam,

az még véletlenül sem nyerte el a munkacsoport tetszését, s

az én tanulmányomat5 nem is fogadta el. Az Adolf Ratzka

szerkesztette internetes oldalon, a www.independentliving.

org-on publikáltam végül.) Egy kolléga, aki az összes ülésen

jelen volt, s félig-meddig külsôsként tisztán látta a helyzetet,

ezt mondta: „Magát nem szeretik itt. De nem is fogják,

ameddig nem azt mondja, amit hallani szeretnének.” Anynyira

megalázottnak, mint abban a két esztendôben, még

sosem éreztem magam addig, de azóta sem. A mottót,

amellyel akkor azt a tanulmányt kezdtem, a Colin McKayidézetet

– „Aki maga még nem volt diszkrimináció tárgya,

valójában nem tudja, milyen érzés az” – eredetileg a fogya-

192

• Könczei György

4 Az eredményeket lásd még máig is itt: http://www.coe.int

5 http://www.independentliving.org

MERLEG 288.qxd 2007.03.20 18:49 Page 192 (Black plate)

tékossággal élô emberek helyzetének bemutatására szántam,

de énrám is vonatkozott. Megvallom, fájt, de nem bántam.

Igyekeztem úgy feldolgozni, hogy jobb nekem a negligálást,

a hátrányos megkülönböztetést elszenvedni azért a

célért, amelyért évek óta küzdöttem, mint elismertségben,

de hazugságban („Vétkesek közt cinkos, aki néma”) elégedetten

hátradôlni. Ám nem csak én éreztem diszkriminálva

magam a munkacsoport munkája során. Sokkal nagyobb

baj, hogy az érintettek maguk is.

Egy meglepô történet…6

Amikor a munka elsô fázisán túljutottunk, nemzetközi

nem kormányzati szervezeteket hívtak véleményezésre,

konzultációra (NGO-hearing) Bonnba. A munkacsoport elnöke,

miután szót adott az elôzô nem kormányzati szervezeti

meghallgatás óta eltelt idô eredményeit értékelô nyolc

európai szintű fogyatékosszervezet képviselôjének, mindegyikük

után kiigazította, értelmezte, korrigálta, helyére tette

álláspontjukat. Ez szemet szúrt többünknek, így a Disabled

People’s International képviselôjének is, aki intelligens,

felkészült és emellett kerekes-széket használó angol

férfi volt. Egy darabig várt, majd a kora délutáni ülésen, elébe

menve a konfliktusnak, így szólt:

– Elnök úr! Mondja, miért teszi helyre mindannyiunk véleményét

minden egyes alkalommal, ha megszólalunk?

– Uram, félreért engem. Errôl szó sincs, csupán értelmezem

az elmondottakat.

– Nekem mégis úgy tűnik, hogy ennek a bizottságnak már

régen megvolt mindenrôl a véleménye, még mielôtt bennünket

idehívtak volna.

– Szó sincs errôl, ha ugyanis így lett volna, egyáltalán nem

is hívjuk ide magukat.

193

Megharcolt jogok fogyatékosságügyben •

6 Több hasonló eset volt, de csak ezt idézem. A munkacsoportban egyébként elhangzott,

hogy a fogyatékossággal élô személyek között azért szignifikánsan

magasabb a munkanélküliség, mint a többségi társadalomban, mert nem szeretnek

dolgozni.

MERLEG 288.qxd 2007.03.20 18:49 Page 193 (Black plate)

Az NGO-képviselô arcát erre elöntötte a vér, ölében összecsapta

jegyzettömbjét, és a tiltakozás bevett eszközével élve

szó nélkül azonnal kigurult a terembôl. Itt nem egyszerűen

levegônek nézték, díszletként kezelték a nemzetközi fogyatékosszervezetek

képviselôit, hanem ráadásul meg is alázták

ôket azzal, hogy mint a gyerekeknek, elmagyarázták nekik,

mit és miért gondolnak „rosszul” – ráadásul éppen ôk: saját

ügyeik egyes számú szakértôi.

A háttértanulmány szerepét betöltô elemzést az Európa

Tanács – számottevô tartalmi változások nélkül – 2003-ban

újra kiadta.7 Az új kötet középpontjában, mint eddig, továbbra

is az eredeti kérdésfeltevés szempontjából teljességgel

irreleváns alkotmányjog állt. A kötet azonban említeni

kényszerül, hogy az Európai Unió keretein belül idôközben

elfogadtak egy, a tagállamokra nézve kötelezô érvényű, másodlagos

jogi dokumentumot, egy irányelvet (lásd késôbb),

amely megtiltja a hátrányos megkülönböztetést a fogyatékossággal

élô személyekkel szemben. (Az én szövegemet

például Ausztriában egy ideje egy, a fogyatékossággal kapcsolatos

antidiszkriminatív szöveggyűjtemény részeként kezelik,

8 ami azonban valóban elhanyagolható apróság a következô

fejleményhez képest.)

Pozitív végkifejlet

2003 kora telén az Európa Tanácsban, az Európai Szociális

Charta Kormánybizottságának ülésén vettem részt, az

emberi jogi épületben. Találkoztam azzal a kollégával, aki

évekkel korábban megmondta, miért nem fogadnak el a

munkacsoportban. Örömmel meséltem el neki aznapi élményemet:

az Európa Tanács nemzetközi egyezményének,

az Európai Szociális Chartának a jogi monitorozását végzô

Szociális Jogok Európai Bizottsága már csak akkor tekinti

úgy, hogy egy tagállam megfelel a charta 15., a fogyatékos-

194