10.B. A csoport fejlődésének, dinamikájának a folyamata. Az egyén és csoport viszonya, a referenciacsoport. A csoportok közötti viszonyok.

A csoport fejlődése nem spontán folyamat, hanem sajátos dinamikus történéssor, melynek meghatározott idő és minőségbeli jellemzői vannak.

Kurt Lewin a csoportot dinamikus rendszerként kezelte, melyben a centrifugális és centripetális erők állandóan harcban állnak egymással, a csoport tehát csak addig képes fennmaradni és működni, amíg ezen két ellentétes erő egyensúlyban tartható. Lewin volt a csoportdinamika atyja, a  csoportdinamika a csoport belső mozgékonyságát, belső fejlődését, változását jelenti.

Henry Sheppard a csoport fejlődését 2 szakaszra osztja:

1.)    a tagok itt még úgy viselkednek, mintha közönséges vitacsoportban lennének, ezért itt csak semleges témákról esik szó.

2.)    Már a személyes kapcsolatokkal vannak elfoglalva: a rövid ideig tartó elragadtatást a kiábrándultság követi, majd a csoport céljain való töprengés kerül előtérbe, átmenetileg lanyhul a tevékenység, lazul a fegyelem. E periódus sikeres átvészelése után fokozatosan rendeződnek a formális és személyes viszonyok.

A csoportfejlődést 3 szakaszra osztja Bion. Szerinte az első szakaszt a csoport és a vezető asszimetriájára utaló állapot, a másodikat a tagok között kialakuló kölcsönös függések rendszerének kialakulása, a harmadikat a harc és menekülés jellemzi. Bion szerint e 3 szakasz ciklikusan ismétlődik egy csoport életében.

Tuckmann szerint a csoportnak 4 fejlődési szakaszon kell átmennie, hogy véglegesen megerősödjön:

1.)    Alakulás(forming):  a tagok támogatást várnak a vezetőtől

2.)    Viharzás(storming): mindenki a saját egyéniségét próbálja előtérbe helyezni, érvényesíteni

3.)    Normázás(norming): a társak a harmóniára, a konfliktus kerülő magatartásra törekednek.

4.)    Működés(performing) : a szerepviszonyok stabilizálódnak, a működés kiegyensúlyozott lesz.

Az minden elméletből kiderül, hogy a csoportfejlődés kezdeti szakasza meglehetősen kritikus, hiszen a csoporton belüli viszonyok kialakulatlanok, sok a konfliktusforrás. Hiszen az életkori, nembeli, végzettségbeli, státuszkülönbségek, az eltérő értékrendek gyakori nézeteltéréseket váltanak ki.

Fontos, hogy ha adott csoport átlendül e nehéz kezdeti időszakon, a felmerülő problémákat megoldják a tagok, hiszen a nem feldolgozott nézeteltérések a csoport jövőbeni működését fogják veszélyeztetni, s rövid időn belül bekövetkezendő bomlasztó hatást érvényesítenek.

Az egyén és a csoport viszonya

Közöttük kölcsönösség, egymást meghatározó viszony áll fenn. Az egyén személyes tulajdonságai által hat a kollektívára, aktív közreműködése nélkül a csoport nem lenne fejlődőképes. Ez a hatás  akkor jelentős, ha az egyénben erős az adhézió és tudja, hogy a csoport elfogadja, és nincsenek fenntartásai veleszemben.  A pozitív érzelmi beállítódás miatt könnyebben aktiválja magát az egyén, tevékenysége hatékonyabbá válik., mely jó hatással van a kollektíva légkörére, teljesítményének alakulására is.

A pozitív orientáltságú csoport minden egyes tagjának azonos közösségi helyzetet teremt, megvédi tagjait a negatív hatásoktól. E csoport nem nyomja el, nem uniformizálja az egyént, épp ellenkezőleg: biztosítja a valódi szabadságot és biztonságot az egyén számára.

A referenciacsoport

Az egyén attitűdjeinek legfőbb forrását azoknak a csoportoknak a normái alkotják, amelyekhez önmagát vonatkoztatja. Ritka az olyan tagsági csoport, amely a tagok minden igényét kielégítené a normák s értékek területén. Az emberek ezért más csoportok felé is orientálódnak. Ezeket a csoportokat nevezzük referenciacsoportnak.

Merton szerint a referenciacsoport  az az alakulat, amelyhez az egyén pszichológiailag igyekszik kapcsolódni, asszimilálódni. Próbálja magáévá tenni, annak normáit, attitűdjeit, viselkedésmódját. A vonatkoztatás alapja tehát tudatos azonosulási vágy által táplált hasonlóság.

Kelley a referenciacsoportnak kettős funkciót tulajdonít:

1.)    Normatív funkció: magatartási és felfogásbeli standardok (alapok) rögzítése

2.)    Összehasonlítási funkció: standard összehasonlítási pontok, amelyekkel az emberek önmagukat

                                                összevetik.

A referenciacsoport a közlési folyamatokban támaszként funkcionál: minősíti a közlő szavahihetőségét, vonatkoztatási keretet szolgálhat az egyén számára a közlés vételéhez és értelmezéséhez, ugyanis a közlés vételekor az egyén tudatában mindig jelen van a referenciacsoport s már ennek attitűdjeivel egybehangzóan értelmezi a hallottakat.

Meg kell jegyeznünk, hogy a vonatkoztatásnak nemcsak pozitív, hanem negatív hatásai is vannak. Ez utóbbi esetben a csoport a taszítás forrásává válik, vagyis a tőle való elszakadást motiválja. Pl: deviáns csoportok.

Csoportok közötti viszonyok

A csoportközi kapcsolat két vagy több csoport, valamint azok tagjai között fennálló funkcionális kapcsolatot jelent.

A csoportközi viselkedés meghatározott csoporthoz tartozó egyén tetteit jelenti, amikor az egyén csoport-hovatartozását figyelembe véve (saját csoportja iránti hűség, saját csoportja normái stb. jegében) egyedül vagy közösen más csoporttal vagy annak tagjaival lép interakcióra.

Ha különböző csoporthoz tartozó emberek kerülnek érintkezésbe elkerülhetetlen a csoportok közötti ellenségeskedés.

Az emberek erősen hajlamosak arra, hogy saját csoportjaikat túlértékeljék, míg mások csoportjait leértékeljék. Valahányszor pl. két csoport verseng egymással a csoportok tagjai a két csoport közötti különbségeket felnagyítva észlelik.

Tajfel szerint a másik csoport hátrányos megkülönböztetése valamennyi emberre jellemző, csaknem automatikus folyamat. Ez azért van, mert az ember számára egy „felsőbbrendű” csoport tagsága az identitás pozitív érzését nyújtja. Igy azt is mondhatjuk, hogy az embereknek természetes érdekük, hogy saját és mások csoportjai között a lehető legnagyobb különbséget tegyék.

Többféle módszer is elképzelhető a konfliktus hevének csillapítására.

Például: egymásról kölcsönösen kedvező információ terjesztése, közösen vallott erkölcsi értékekre való hivatkozás, a csoportvezetők találkozói, a két csoport tagjai között olyan érintkezések szervezése, amelyek során a tagok egyenlőként viszonyulhatnak egymáshoz, illetőleg olyan megmozdulásokban találkoznak egymással, amelyek nem annyira a csoportteljesítményt, mint  inkább az egyéni képességeket és teljesítményt hangsúlyozzák. Mind közül talán legelterjedtebb nézet, hogy a konfliktusban álló csoportokra nézve kölcsönösen kedvező és pontos információt kell terjeszteni. Valóban, ha azt akarjuk, hogy a csoportok közötti ellenséges kapcsolat megváltozzon, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy a csoportok néhány dolgot megtudjanak egymásról.