10. A csoport fejlődésének, dinamikájának folyamata. Az egyén és a csoport viszonya, a referenciacsoport. A csoportok közti viszonyok.

Sheppard szerint a csoportalakulás szakaszai a követezőek:

• A kialakulás szakasza: hierarchiát építi ki a csoport. A hatalmi viszonyok foglalkoztatják a tagokat. Ha megvan a

   vezető, a  vezetőtől  várják az irányítást. 

• Második szakasz: a csoporttagok a személyes  kapcsolataikkal vannak elfoglalva.  A csoporthangulat jó.

   Mindenki elragadottsággal  beszél a csoportról. 

• Harmadik szakasz: a kiábrándulás jellemző.  A  rejtve maradt problémák felszínre kerülnek, a színvonal

   visszaesik, lazul a fegyelem.

• Negyedik szakasz: ha vannak erők a csoportban, akkor átrendeződnek a kapcsolatok, ekkor kezdik el kialakítani

   az érzelmi kapcsolatokat.

Tuckmann:

•  Forming (alakulás)

•  Storming (viharzás)

•  Norming (normák)

•  Performing (működés)

Minden elméletből kiderül, hogy a csoportfejlődés kezdeti szakasza a legkritikusabb, itt a legtöbb a súrlódás, addig, míg a szerepek ki nem alakulnak.

Érett csoport: erős a kohézió, kiegyensúlyozott a légkör, bensőségesek a társas kapcsolatok, egyéni és csoportérdek összhangban van, más közösségekkel jó a kapcsolata, megfelelően nyitott (képes új tagok befogadására)

Csoportdinamika

A csoportdinamika a csoport belső mozgékonyságát, belső fejlődését, változását jelenti.

Kurt Lewin nevéhez fűződik a fogalom megalkotása. A szociometriai irányzat archimédeszi pontja a csoportban változó (szeretett vagy gyűlölt) egyén volt.  A csoportdinamikában jelent meg először az a gondolat, hogy a csoport nem kevesebb vagy nem több mint részeinek összege, hanem más minőség. A magunk világába zárva, külső csoportokat szemlélve hajlunk arra a feltételezésre, hogy az illető csoport minden tagja egyforma, a csoport felszippantja tagjai egyéniségét. A magunk tapasztalatából ismert csoportok esetében viszont ellenkezőleg gondolkozunk. Ami a csoportok társadalmi tényét illeti, két azonos eredetű, de a maga minőségében különböző jelenségekkel állunk szemben: a csoporttal és az egyénnel. A kettő közötti összefüggés dinamikus, az egyén létének tere a többi egyén, az egyén csoportjától függ. Függősége nem egyirányú, de ő is hat a csoportra. Sem egyik, sem a másik nem önálló tehát, hanem viszony, amelyet adott esetben egyénnek, adott esetben csoportnak nevezünk.

A csoportlélektan az 50-es években csúcspontjához ért az USA-ban. Lewin nagyhatású csoportdinamikai iskolát teremtett.

Kurt Lewin

Munkásságában mindenekelőtt az egyén indítékrendszere, a személyiség és a környezete közötti dinamizmus érdekelte.

A Lewin-iskola kísérletei közül a csoport lélektani eredményeire utalunk: E vizsgálatok 1933-ban kezdődtek, amikor a Hitler uralom elől az USA-ba emigrált.

Lewin módosította a csoport definícióját: korábban emberek olyan összességét tekintették csoportnak, akik valamilyen közös attribútumot mutattak, pl. vasutasok, nők, szegények.

Lewinnél a csoport ismérve nem a közös jegy, hanem az „interdependencia”, az egymástól való kölcsönös függőség. A csoportot kezelték egészként, reális létezőként (nem pedig kategóriaként) felfogni.

Csoportdöntés

A háború alatt az ellátási nehézségek nyomán szükségessé vált, hogy az USA lakossága belsőségeket is fogyasszon (ez nekik idegen volt). Lewin háziasszonyok és családanyák számára szervezett csoportokat, amelynek egy hányadában szakavatott előadásokat hallgattak végig, egy másik részében egy szakértő egyénileg adott útmutatást az asszonyoknak, megint más csoportokban pedig vitát tartottak, amíg a résztvevők maguk hoztak döntést a táplálkozási szokások megváltozásáról. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a csoportos döntéshozatal a szokások jövőbeli megváltozását illetően szignifikánsan hatékonyabb, mint akár a szakértői előadás vagy az egyéni meggyőzés.

T-csoportok

10-15 főből álló kötetlen beszélgető csoportok ezek. Céljuk a viselkedés tudatosítása, az önismeret fejlesztése, a társas hatékonyság gyarapítása a nyílt és spontán kommunikáció által. E csoport lényegesebb céljai:

§         kölcsönös érintkezés – előfeltevésektől és tulajdonításoktól mentesen

§         saját magatartás felülvizsgálata, meglévő kapcsolati minták tudatosítása

§         kölcsönös együttműködés előmozdítása

A formális csoport fejlődése

Nem spontán, automatikus folyamat, hanem sajátos dinamikus történéssor, amelynek meghatározott idő- és minőségbeli jellemzői vannak. Ha e fejlődés folyamata előremutató pozitív irányú, akkor a csoport stabilizálódásához, majd kiteljesedéséhez vezet. Ha azonban problémákkal terhes, az eredmény kínkeserves működés, majd felbomlás és szétesés. A fejlődés kiinduló állapota a társaktól függetlenül végzett egyéni tevékenység, végállapota a csoporttagok együttműködésében realizálódó csoporttevékenység.

H. Sheppard szerint a csoportba kerüléskor kétféle bizonytalansággal kell szembenézni, a függéssel és a függés kölcsönösségével. Ez alapján a fejlődés két szakasza: 1. Csoport tagjait a hatalmi viszonyok foglalkoztatják ezért jobbára csak semleges témákról esik szó. 2. Már a személyes kapcsolatokkal vannak elfoglalva.

Bion szerint: 1. Csoport és a vezető aszimmetriájára utaló állapot 2. Tagok között kialakuló kölcsönös függések rendszerének kialakulása 3. Harc és menekülés.

A Schütz szerint: 1. Affiliációs hajlam 2. Kontroll 3. Affektusok.

Mérei Ferenc szerint: 1. Topológiai együttlét 2. Diszpozicionális konvergencia 3. Teljesen kifejlődött csoport.

B. Tuckmann szerint: 1. Alakulás 2. Viharzás 3. Normázás 4. Működés.

Lev Umanszki szerintj a csoport megszületésének pillanatától kezdve a közösségig megszakíthatatlan kontinuummal állunk szemben, melynek két jelentős szakasza: együttműködés és önállóság.

Egyén és csoport viszonya

Az egyén és csoport egymást feltételező fogalmak, közöttük kölcsönösség, egymást meghatározó viszony áll fenn. Csoport nem jöhet létre társulásra hajló egyének nélkül, és az egyén sem élhet társadalmi életet csoport nélkül. Az egyén személyes tulajdonságai által hat a kollektívára, vagyis cselekvő részese a csoporton belüli viszonyok alakulásának; aktív közreműködése nélkül a csoport nem lenne fejlődőképes. Ez a hatás akkor igazán jelentős, ha az egyénben erős az adhézió, ha érzi és tudja, hogy a csoport elfogadja őt, nincsenek vele szemben fenntartásai.  A pozitív érzelmi beállítódás következtében könnyebben aktivizálódik, nagyobb megértést tanúsít a közös problémák iránt, kapcsolatteremtő készsége felerősödik és tevékenysége is hatékonyabbá válik. A csoporttag mindezzel kedvező befolyást gyakorol a kollektíva légkörének, normarendszerének alakulására.

A csoport határozza meg azokat a funkciókat, amelyeket az egyénnek be kell töltenie és azokat a feladatokat, melyeket el kell látnia. A csoport teremti meg azokat a feltételeket, amelyekben az egyén fejlődhet, kibontakozhat és azt a szociális életteret, amelyben lehetősége nyílik az egyénnek az életcéljai megvalósítására, személyes igényeinek kielégítésére.

A pozitív orientáltságú csoport megvédi tagjait a negatív hatásokkal szemben, nem nyomja el az egyént. A csoport biztosítja az egyén számára a szabadságot és biztonságot.

Referenciacsoport

Az egyén attitűdjének legfőbb forrását azoknak a csoportoknak a normái, értékei alkotják, amelyekhez önmagát vonatkoztatja. Ez a csoport ritkán esik egybe azzal a kollektívával, amelynek az egyén tényleges a tagja. Egyébként is ritka az olyan tagsági csoport, amely akár a normák, akár az értékek terén a tagok minden igényét képes kielégíteni. Az emberek ezért más csoportok felé is orientálódnak. Ezeket a csoportokat vonatkoztatási, vagy referenciacsoportoknak nevezzük.

Merton szerint a vonatkoztatási csoport az az alakulat, amelyet az egyén vonatkoztatási keretül választ önmaga megítéléséhez, amelyhez pszichológiailag igyekszik kapcsolódni. Az egyén azért azonosul a vonatkoztatási csoporttal, hogy átvegye annak normáit, viselkedésmódját. A vonatkoztatásnak nem szükséges előfeltétele a kérdéses csoport tevékenységében, annak tagjaként való részvétel. Egyazon személynek több referenciacsoportja is lehet.

Kelley a referenciacsoportnak kettős funkciót tulajdonított: egy normatív és egy összehasonlítási funkciót. Az előbbi bizonyos magatartási és felfogásbeli standardok rögzítését és támogatását jelenti; az utóbbi pedig azokat az összehasonlítási pontokat, amelyekkel az emberek önmagukat összevetik. Az egyén minden esetben a referenciacsoport helyeslésének a kiváltására törekszik, s igyekszik elérni, hogy a csoport őt elfogadja. Ennek ellenére előfordul, hogy az illető egy számára ellenszenves csoport befolyása alá kerül, ezt nevezi Kelley negatív referenciacsoportnak.

A referenciacsoport a közlési folyamatokban szociális támaszként funkcionál: minősíti a közlő szavahihetőségét.

A viselkedésben fellelhető következetlenségek jelentős része is a referenciacsoport hatásával hozható összefüggésbe. Több vonatkozási csoport esetén a különböző elvárások gyakorta kerülnek konfliktusba egymással, aminek következménye a következetlen viselkedés.

Az egyén a különböző csoportok normái között létrejött ellenmondásokat olyan mértékben éli át, amilyen mértékben azonosul azokkal. A konfliktus alakulásában az is szerepet játszik, hogy milyen rangsort állít fel az egyén a különböző referenciacsoportok között.  A rangsorban jelentősebb helyre került csoporttal szembeni elkötelezettsége mindig nagyobb. A rangsorolás következtében előálló konfliktusokat státuszkiegyenlítődéssel próbálják elkerülni.

A vonatkozásnak nemcsak pozitív, de negatív formája is lehet. Ez utóbbi esetben a csoport a taszítás forrásává válik, vagyis a tőle való elszakadás motiválja. Ilyen negatív ösztönző szerepe van a deviáns csoportoknak.

Előfordulhat, hogy az egyén egyetlen csoportra sem vonatkoztatja  magát következetesen, azaz nem rendelkezik saját referenciacsoporttal, hanem hol az egyik, hol a másik  csoport értékrendjével próbál azonosulni., ami végül peremhelyzetbe sodorja. (pl.: munkásból lett művezető)

Csoporttagság fejlődése

A csoporttársulás érési folyamatát Mérei Ferenc kutatta. Ő írta le először, hogy a csoport alakítási képesség egy fejlődési folyamaton megy keresztül.

Körülbelül serdülőkorunkra leszünk képesek egy csoportban csoporttagként szerepeket vinni. Mérei módszere, amivel a gyerekek csoporton belüli helyzetét vizsgálta, az aktometria volt, melynek lényege, hogy a gyerekek kapcsolatait az együttes tevékenységekből mérte fel (pl.: közös játék)

Azt nézte, hogy a gyerekek játék közben hogyan és mivel veszi fel a kapcsolatot, kivel tevékenykednek együtt.

Csoporttagság fejlődési szakaszai

1. szakasz. 2-3 éves gyerekeknél figyelhető meg. Az ő együttlétük még csak tipológiai, egymás mellett végzik magányos tevékenységüket. A csoportélményt az együttes hely szimbolikája adja meg

2. Együttmozgás szakasza

A csoportot a mozgás tartja össze. Miközben négykézláb másznak, tárgyakat tologatnak, ritmusuk összehangolódik. Nem verbális úton mélyen bevésődnek a csoporthoz való tartozás élményei, motivációja. Egy-egy mozgás véletlenszerű modellje lesz a többiek mozgásának.  A terjedés mintegy fertőzésszerű.

3. szakasz: összeverődés (4-5 éves kor)

Egy tárgy vagy egy élmény köré gyűlnek a gyerekek, a közös érdeklődés így már valamilyen szabályszerűséget visz az egyébként még adhoc szerveződő társas életbe (spontán). Itt tanuljuk meg, hogy a csoporttagokkal azonos az érdeklődési körünk.

4. Összedolgozás szakasza

A cselekvések koordinálódnak, a tevékenység együttműködésen és munkamegosztáson alapul egy közös cél érdekében

5. A szerepszerű differenciálódás szakasza

Az alá-, fölérendeltségi viszonyok mellett a szerepeket is kiosztja ekkor a csoport.

Ez a fejlődés teremti meg az alapját annak, hogy a család mellé kezdetben kiegészítés képen, később a családok ellenmintájaként belépjen egy új szocializációs ágens (hatótényező), a kortárscsoport.

Az aktometriai módszer tette lehetővé, hogy kimutathassuk, valamely gyerek személyes hatékonyságát társas helyzetben. Ez a társas hatékonyság az alapja a felnőttkori szociális kompetenciának. Tényező: hányszor ad utasítást valamely gyerek a többi gyereknek, amit valaki követ, hányszor nyújt mintát az utánzáshoz. A gyermekcsoportokban azok a jó vezetők, akiknek a társas hatékonyság-mutatója magas.

Mérei elvégzett egy kísérletet, melyben arra volt kíváncsi, hogy ki az erősebb, a csoport, vagy a vezető. A csoporttagok már összejöttek játszani, amikor betettek közéjük egy magas hatékonysággal bíró gyermekvezetőt.

Eredmény: a vezető megőrizte a maga parancsoló pozícióját, ő adta az utasításokat, de a csoport korábban kialakult hagyományait kényszeríttette rá a tagokra. Egyrészt a vezető erősebb a csoportnál, mert vezető maradt, másrészt a csoport gyűrte le, mert folytatta tradícióit, az utasítás hatalma csak azokra a cselekvésekre terjed ki, melyeket a tagok előzőleg is gyakoroltak már. 

Más helyzet történik, ha egy páros kerül be a csoportba. Az előkészítő szakaszban a pár tagjai külön egymással, a csoport többi tagja külön játszottak.  A csoport és a pár 3 féle viszonyt alakíthat ki:

·         Felbomlik a pár: túl erős a csoportnyomás, a csoport a kohézióját az által biztosítja, hogy feloldja magában a párt, vagy az egyiket kirekeszti

·         Kettős kötődés: a pár megmarad, megőrzi szokásrendszerét, de a csoport tradícióit is átveszi.  A cselekvésben egyenlő arányban fordulnak elő a saját és a csoportból származó hagyományok

·         Kompromisszumos beilleszkedés: olyan esetekben jön létre, amikor rendkívül erős a csoport, de erős  a pár is, ezért nagyon sok az agresszió, a konfliktus, mindig harc dönti el, hogy a csoport vagy a pár hagyományai működnek éppen.

Csoportközi viszonyok

Pszichológiai vetületben a csoportközi helyzeteket és az ilyen helyzetekkel kapcsolatosan tanúsított viselkedést, valamint azokat a nézeteket és attitűdöket vizsgálják, amelyeknek az egyén saját csoportjára és az ő szempontjából nézve fontos más csoportokra vonatkoznak. A csoportközi viszonyok versengő vagy együttműködő, ellenséges vagy baráti jellegét igen nagymértékben azoknak a helyzeteknek a logikája szabja meg, amelyekben a viszonyok létrejöttek.

A csoportok közötti viszonyok

Ha a különböző csoporthoz tartozó emberek kerülnek érintkezésbe egymással, kölcsönhatásukat a személyes jellegzetességükön (vonzerejükön, egyéni indítékaikon) túlmenően eltérő csoport-hovatartozásuk is színezi, és nemegyszer drasztikusan megváltoztatja.

Tajfel kísérlete

A résztvevőknek néhány másodpercre ponthalmazokat villantottak fel, ennek a számát kellett megbecsülniük. Két csoport volt: 1. túlbecslők,   2. alulbecslők. Mindenkivel közölték, hogy melyik csoportba tartoznak – tudat.

Ezt követően egy kérdőívet kellett kitölteniük, hogy a részvevők a kísérletben való közreműködésükért milyen jutalmazásban részesüljenek. Megadott alternatívák között kellett választani, név nélkül, csak a csoport neve volt feltüntetve.

Alternatívák:

·         maximális közös haszon elve: az egész kísérletért kb. 150$-t és minden csoport 75$-t kapott volna

·         saját csoport maximális haszna: olyan arányban osztják a pénzt, hogy a legtöbbet kapják:  80+60 = 140

·         maximális különbség elve:  70+30 = 100

·         tisztességes döntés: egyenlő arányban részesednek a csoportok, de nem érik el a maximumot    50+50 = 100

Elsöprő a 3. verzió, a két csoport közötti maximális különbség.

A legerősebb tendencia a csoportok közötti különbségek hangsúlyozása volt, a többi változó csak mérsékelt szerephez jutott.

Mindez olyan csoportok között valósult meg, ahol a csoportok között lényeges különbség nincs, mert ráadásul a csoport sem létezett valójában, ugyanis a csoportba sorolás véletlenszerűen történt meg.

Ezt nevezte Tajfel minimális csoportnak, vagyis minimális volt az a feltétel, amellyel az egyén megkülönböztette a saját és az idegennek érzett csoportot.

A csoportok közti ellenségeskedés

Sherif nyári cserkésztábort szervezett 12 éves fiúk számára, melyet 4 évig készített elő, mert a szakácsnőtől kezdve minden felnőtt a kutatócsoport tagja volt.

A fiúk előbb egy közös táborban éltek, majd Moreno módszerével felmérték a spontán rokonszenvi választásokat, majd a szociometriai kapcsolatokat szétvágva, két külön csoportba helyezték őket: buldogok és ördögök csapata.

A csoportok külön voltak, amíg kialakultak és megszilárdultak az új szociometriai viszonyok. A következő lépésben újra közös táborba kerültek, de külön, az egyik helyre a buldogok, másik helyre az ördögök.

A kutatócsoport tagjai ettől kezdve mesterséges ellentéteket gerjesztettek közöttük.

Napokon belül kialakult a kollektív együttműködés. Rövidesen ellentétes csoportként állt szemben a két csoport.

Hogyan lehet az ellenségeskedést megszüntetni?

Módszerek a békítésre:

Mivel cserkészek voltak, papot hívtak, aki a keresztényi szeretetről beszélt

Közös ellenség keresése: egy másik tábort hívtak focizni úgy, hogy az ördögök és a buldogok egy csapatot
alkottak. A játék alatt egyetértés volt.

Békítő tárgyalások: a csoport vezetőit hívták össze, a vezetők belementek a tárgyalásba, de emiatt a saját
csoportjuk tekintette árulónak, a vezető pozíciójuk megingott.

Egyetlen megoldás volt sikeres: a fölérendelt célok kitűzése

Kirándulás szervezése, de úgy hogy a busz ne tudjon elindulni, csak úgy, ha kötéllel meghúzzák; v. elromlott a vízellátó rendszer, de úgy javult meg, ha közösen megcsinálták; közösen főztek. Ezek olyan feladatok voltak, ahol a csoportoknak együtt kellett működni.

A csoportközi ellenségeskedés megszűnt, vállalták a közös társaságot.