Az ország településhálózatának szempontjából jelentős társadalmi problémát okoz, hogy még ma is vannak az országnak olyan "városhiányos" részei, amelyeknek lakossága nem tud viszonylag kis távolságon és időn belül a városok nyújtotta szolgáltatásokhoz hozzájutni.

Ennek a helyzetnek leginkább történelembe nyúló okai vannak. A kiegyezés utáni Magyarországon ugyanis tudatos politikai megfontolások miatt elsősorban a fővárost fejlesztették, mert egyszerűbb és olcsóbb volt a budapesti ipart fejleszteni, itt létesíteni új gyárakat, mert nem kellett azonnal infrastruktúrát is építeni. Budapest mellett néhány szocialista városban (Dunaújváros, Komló, Oroszlány, Kazincbarcika) történtek ugyan nagy ipari beruházások, a többi vidéki város ipara azonban kevésbé fejlődött.

A későbbiekben azonban egyre világosabban kezdtek megmutatkozni a fővárosra koncentrált fejlesztés nehézségei ~ költségei; a fővárosi lakásállomány, közlekedési hálózat, vízművek és csatornák egyre lrevésbé voltak képesek a növekvő iparban foglalkoztatottak szükségleteit kielégíteni.

Erdei Ferencnek és Bibó Istvánnak az 1945 utáni években kifejtett koncepciója szerint, az országnak minden kisebb régiójában lennie kell egy városi központnak, amely a környező falvak lakossága számára könnyen elérhetően biztosítja a városi szolgáltatásokat, tehát a kereskedelmi szakboltokat, középfokú iskolákat, egészségügyi szakellátást, művelődési intézményeket.

A településhálózat fejlesztését, a közigazgatás teljes átalakítását, a megyerendszer megszüntetést és helyette e kisebb városkörnyékeknek önigazgatási egységgé való átalakítását is tervbe vették. Az úgynevezett alsó fokú központokat a megyék választották ki a községek közül, de nem sikerült őket a környező terület alapellátását biztosító központokká fejleszteni, aminek következtében nagy részük lakossága is csökkent.

A koncepció nem tartalmazott semmilyen elképzelést a közel 2000 község sorsáról, amelyeket semmilyen központi funkcióra nem jelöltek ki. Ez azzal a következménnyel járt, hogy sokan fejlesztésre alkalmatlannak tekintették őket. Ezeknek a községeknek jelentős része a korábbi fejlettségi szintet sem tudta tartani, elszegényedett, infrastrukturális ellátottsága is romlott. Ezért a lakosság fiatalabb része igyekezett elköltözi, az ottmaradt idős és szegény népesség helyzete pedig ennek következtében még hátrányosabbá vált.

1970 - es években olyan település szerkezet lépett e koncepció helyére, amelyben az éles válaszvonalak a középfokú központok és az alsó fokú központok és még inkább az utóbbiak és a központi funkciókkal nem rendelkező úgynevezett alapfokú települések közé tevődtek át.