5/A Csődbe vezető magatartásformák

Egyes magatartásformák csődbe visznek azzal, hogy rossz irányba terelik kapcsolatrendszerünket párunkkal vagy gyermekeinkkel. Nem segítik elő hosszú távú nevelési céljaink elérését sem, sőt gyakran közvetlenül károsan hatnak. Ilyen kudarcra vezető viselkedési forma a fenyegetés, a megvesztegetés, az ígérgetés, a gúny, a lelki fröccs (pl. a hazugságról, a lopásról stb.), és végül, ha gorombáskodással igyekszünk a másikat (gyermekeinket) udvariasságra szoktatni.

Mit vált ki a fenyegetés?

A fenyegetés szinte mindig felhívás a tiltott viselkedés megismétlésére, vagy megerősíti az eddigi az érintett viselkedést. A tiltott gyümölcs édesebb, talán még nekünk felnőtteknek is. A fenyegetés helyett magyarázzuk meg érzelmeinket, amelyeket a kifogásolt viselkedés kiváltott és világosan körvonalazzuk elvárásainkat, az ajánlatos és elfogadható magatartást.

Mit teszünk megvesztegetéssel?

Az előzőhöz hasonló kudarccal végződő befolyásolási mód. Ilyen, pl. amikor a szülő azt mondja gyermekének, hogy ha valamit tesz (vagy nem tesz), akkor valamilyen jutalmat kap. A „ha...akkor" módszer esetenként ösztönözheti a gyereket valamilyen közvetlen cél irányába. Ám ezzel a módszerrel nagyon ritkán sikerül a gyereket folyamatos erőfeszítésre késztetni. Szavaink azt sugallhatják a gyereknek: mi magunk sem hisszük, hogy képes megváltozni. A serdülő és a felnőtt pedig egyenesen tiltakozik a megvesztegetés ellen.

Mit érünk el ígérgetéssel?

Családtagjainkhoz fűződő kapcsolatunk a kölcsönös bizalomra épül. Ezzel ellentétes az ígérgetés, akár a társunknak, akár gyerekünknek. Az ígéretek irreális elvárásokat válthatnak ki beszélgető társunkból. Amikor a gyereknek, pl. megígérjük, hogy elvisszük az állatkertbe, ezt úgy tekinti, hogy elköteleztük magunkat arra, hogy aznap nem fog esni az eső, nem romlik el az autónk és ő nem fog megbetegedni. Ha effajta kellemetlenség közbejön, és mehettünk el, a gyerekekben az az érzés alakul ki, hogy becsapták őket, és a szüléikben nem lehet megbízni.

Mi a gúny következménye?

A gyerek egészséges lelki életét komolyan veszélyezteti az a szülő, aki könnyedén tesz csípős, maró megjegyzéseket. Az ilyen megjegyzések komoly lelki sebet ejthetnek az érintett személyen, gyöngíthetik önbizalmát, teljesítő képességét, sőt párkapcsolata eredményességét is kétségessé teszik.

Miért hazudik a gyerek? - Kisgyereknél előfordul, hogy keveri az álmait, a vágyait és a valóságot. A bölcsőde- és óvodáskorú nem hazudik, csak téved. - Néha azért hazudik a 6-tól idősebb, mert nem engedjük meg neki, hogy elmondja az igazat. Ha az igazságért büntetés jár, a gyerek önvédelemből hazudik.

Kiprovokálhatjuk a hazugságot? — Bizony. A szülőknek ezért soha sem szabad olyan kérdéseket feltenniük, amelyek valószínűleg védekező jellegű hazugságra késztetik a gyereket. A gyerekek mindig ellenállnak, ha a szülők vallatják őket, különösen, ha feltételezik, hogy a válasz már ismeretes szüleik előtt.

Mi a teendő, ha gyermekünk nem viselkedett becsületesen? - A hazugsággal kapcsolatos álláspontunk világos: egyrészt semmi szükség nincs arra, hogy megjátsszuk az államügyészt, vagy bünbánatra szólítsuk a gyereket, esetleg országos esetté fújjunk fel a fantázia játékát. Ne provokáljunk ki a gyerekből védekező jellegű hazugságot, és ne teremtsünk szándékosan olyan helyzetet, amely magában hordozza a hazugság lehetőségét.

Mit tegyünk, ha lop a gyerek? Miért lop a gyerek? - Egyáltalán nem szokatlan dolog, hogy a kisgyerekek olyasmiket visznek haza, amik nem az övék. Ezt a jelenséget az óvodáskor végéig „rátapadásnak" nevezem. A kicsi nem lop, csak érzelmileg hozzáragad a tárgyakhoz, és nem tudja azokat „elengedni". Nagyobb gyereknél másról szól a dolog. Valamiféle pótcselekmény a lopás.

Kiprovokálhatjuk a lopást? - Természetesen. Részben azzal, hogy rossz példát mutatunk neki, „apró csalafintaságokkal". Ám azzal is kényszerítjük gyermekünket lopásra, ha nem szeretjük őt, és alapvető igényeire „fittyet hányunk." Ilyenkor pótlékot keres, a tárgyak birtoklásában talál vigaszt. Az sem ritkaság, hogy magányos, társtalan gyerek azért lop, hogy barátokat szerezzen magának. Ellopja, pl. a pénzt, cukorkát vesz, és azt osztálytársainak osztja. Nagyon fontos, hogy amikor a „kis tolvajt" felfedezzük, kerüljünk el mindenfajta ceremóniát és drámai jelenetet. A kisgyereket úgy is rávezethetjük a becsületesség útjára, hogy közben    megőrizzük    méltóságát.    Nyugodtan    és határozottan azt mondjuk neki: „A kisautó valaki másé. Add vissza neki."

Az udvariasságot minden esetben udvariasan taníthatjuk. Elsősorban saját példánkkal.