II
A szerk. 2007.10.22. 14:50
2. TÉTEL
A KORA KERESZTÉNY ÉS KORA KÖZÉPKORI KARITATÍV INTÉZMÉNYEK
A tétel két időszakra bontható
1) Az 5. századig még létezik a Római Birodalom.
2) Az 5. századtól a 11. századig pedig a sötét középkorról beszélünk.
Ebben a nagyon hosszú és kettős korszakban a kerészténység kezében van a szociális gondoskodás.
A Római Birodalomban a kereszténység nem egyedülálló, együtt létezik a keresztény gondoskodási formákkal.
A keresztény szellemű gondoskodás elvi alapját az evangéliumokban találjuk meg (biblia, apostoli levelek). Legfontosabb Máté evangéliuma, és azon belül is az „utolsó ítéletről” rész. Ez minden szociális tevékenység alapja volt. Máté evangéliumának 25. részének két fő jellemzője: szeresd uradat és szeresd felebarátodat, mint önmagadat, mert aki felebarátjának segít, az istennek segít. Ez kifejezi a keresztény emberek legfőbb feladatát, ami a szociális gondoskodás. Ez a szövegrész 1500 évig a szociálisa tevékenység alapja volt.
A kora kereszténység előtti formák, melyek a keresztény közösségen belül érvényesültek.
- A szociális problémák kezelője a püspök (szegények atyja) és a diakónusok voltak. (Utóbbiak a püspök segítőjeként.) A püspöki feladatot felebarátját szerező embernek kellett betölteni.
- Bevezették az ún. szegénylajstrom intézményét. Összeírást végeztek a közösségen belül. A lajstrom tartalmazta, pl., hogy mi vezetett a személyeknél szegénységhez, és hogy mi módon kellett kezelni a problémát.
- A segítés házi jellegű volt. A püspök és a segítői otthonában látogatták a szegényeket, oda vitték a segélyt, de a püspök ajtaja mindig nyitva állt. Szociális intézmények nem voltak.
Céljuk Krisztus parancsának teljesítése volt, nem pedig a szegénység felszámolása.
A kora keresztény korban nem akarták megváltoztatni a társadalmi viszonyokat. A felebaráti szeretet gyakorolták.
Nagy változás a Kr. u. 4. évszázadban történt. A változás legnagyobb oka, hogy a Birodalom keleti részén a szegénység hatalmas méreteket öltött, és a korábbi kezelés már nem volt célravezető. A keleti részen létrehoztak egy szociális intézményt, melynek neve Xenodochium (menedékház). Az elsőt Nagy Szent Vazul (koppológiai püspök) hozta létre 369-ben.
A szociális problémák teljes körét próbálták kezelni (árvák, szegények stb.) külön helyiségekben és azt a személyzetre bízták.
A IV. Karthágói Zsinat (389) kötelezővé tette a püspökök számára az ilyen Xenodochium-ok létrehozását. Így az először keleten, majd nyugaton terjedt el.
A korai középkor (476-tól 1100-ig /11. sz.)
A Nyugat Európában kaotikus helyzet jött létre, melynek legfőbb következménye, hogy a városok hanyatlani kezdtek, azt felváltotta egy falusias világ. Ezt bizonyítja, hogy a 4. században 1 millió, a 6. században 10 ezer ember élt Rómában.
A püspökök menedékháza a városokban voltak, amelyek azonban hanyatlottak, majd eltűntek. Kr. u. 8. században az utolsó menedékházat is bezárták.
Ezután vidéken jelentkezik az éhínség, melyek megoldására új válságkezelő intézmények kellettek. Ezt a keresztény szerzetesek vállalták fel.
Az európai szerzetesség megalapítója Nursiai Benedek Monte Cassino hegyén Kr. u. 529-ben regulát fogalmazott meg, mely évszázadokon keresztül a keresztény szerzetesi élet alapja lett. Ez a szociális gondoskodás problémájával is foglalkozik. A regulában megismétli a biblia legfontosabb tanát, az isten-szeretetet és a felebaráti szeretetet. Konkrétan leírja a regulában, kivel, hogy kell viselkedni, kinek mi módon kell segíteni, és hogy mindenkit úgy kell fogadni, mintha Krisztus jönne. A kolostorok legfontosabb feladata a vándorok, szegény zarándokok fogadása.
A Bencés kolostorok szociális tevékenysége:
- Legalább 3 fő szerzetes foglalkozott szociális ügyekkel.
- Volt 1 személy, az ispotály-mester, akire rá volt bízva a kolostor területén épülő szegényház (ispotály) felügyelete. Benedek alapos válogatást írt elő az ispotály-mester tisztségére annak érdekében, hogy az ispotály gondos kezekben legyen.
- Volt továbbá 1 fő pénztáros szerzetes, akinek meg kellett teremtenie azokat az alapokat, amelyekkel ellátták a szociális tevékenységeket.
- Volt továbbá 1 kapus, a betérőket fogadni, és tisztességgel az első gondoskodást megadni.
A középkori kolostorokban (többségében) külön épület állt a szegényeknek, ez az ispotály. Ez egy óriási terem volt, itt aludtak, pihentek a szegények. Ezt a nagy termet kisebb kamrák vették körül. Ezt általában a templommal építették együtt egy ajtóval elválasztva.
A kolostorok szociális tevékenysége
Bizonyos számú szegény, beteg embert állandóan elláttak. Az állandóan ellátottak száma általában 12. Ők szállást, élelmiszert, ruhát stb. kaptak, melyért cserébe munkát kellett végezniük. Szigorúan előírták, hogy mit ehetnek (húst csak ritkán) és mit ihatnak. Ünnepekkor azonban megmosták a lábukat, mintha Krisztus volna.
A kolostorok másik fontosa feladata a kolostor környékén lévő falvak látogatása, szegények, betegek ellátása.. Az ispotály-mester hetente egyszer ellátogatott közéjük és segített. Válság időszakára kinyitották a kolostori magházat, biztosítva ezzel a falvak fennmaradását.
A kolostorok bevétele
A kolostorok meglehetősen gazdagok voltak. 1000 falu tejes jövedelmét élvezték, mely összeget nem csak a szegényekre fordítottak.
A legfontosabb szociális feladat
- Az arra járó szegény vándor fogadása. A kapus fogadta, megfürdették, kapott ruhát, ételt, majd reggel távozott. A vándor bármikor visszatérhetett, de többedszerre már nem nézték jó szemmel. Megjegyzés: Ha valaki megígérte, hogy egy évig nem jön vissza, pénzt adtak neki.
|