SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS KORÁBAN
(1867-1918)
A modern kor szociális problémái és megoldásai
Magyarországon 1867-ig minden a Nyugat-Európaihoz képest korábbi stádiumban van. Angliához képest mintegy 100 éves a lemaradás. Magyarországon csak a kiegyezés után bontakozott ki az ipari forradalom, de akkor viharos gyors fejlődéssel. Így a szociális problémák is csak jóval később (a kiegyezés után) jelentkeztek, de csak kisebb mértékben, hiszen a késés miatt Magyarország már át tudta venni a nyugati megoldási „recepteket”. Így a problémákat viszonylag hamar sikerült kezelni.
Öt fő problémáról beszélhetünk.
1) Gyári körülmények
1872-ben hoztak először gyári törvényeket Ipartörvény elnevezéssel. Ennél jelentősebb, amit 1884-ben hoztak, mely szerint minden gyártulajdonos köteles a biztonságos munkavégzés feltételeit saját költségén megteremteni. A törvény jó lett volna, de nem rendelkezett az ellenőrzés módjáról.
Újabb Ipartörvény 1893-ban született. Abban volt új, hogy itt már volt ellenőrzés. Létrehozták az ún. Iparfelügyeletet, amelynek munkatársai járták a gyárakat, büntettek. A következmény természetesen a jobb munkakörülmények lettek. Nagy gondot jelentett azonban, hogy csak a nagyobb gyárakat ellenőrizték, a kisebbekben azonban továbbra is rossz körülmények maradtak.
Ezek a törvények a munkaidővel is foglalkoztak. Az 1884-es Ipartörvény a 12-14 közötti gyerekek számára maximum 8 óra munkát engedélyez, a 14-16 év közöttieknek pedig maximum napi 10 órát. 12 év alatti gyermekek alkalmazását tiltja (az oktatási törvények miatt). Ugyanezen törvény szerint a vasárnap és augusztus 20. munkaszüneti nap.
Engedélyezte továbbá, hogy az asszonyok szülés után 4 hétig otthon maradhattak.
Mindezek csak az ipari munkásokra terjedtek ki, miközben a lakosság nagy része a mezőgazdaságban dolgozott. Rájuk, a munkaidő tekintetében csak a „napkeltétől napnyugtáig” „törvény” vonatkozott.
2) Társadalombiztosítás (Németország mintájára)
1890-ig csak önkéntes és egyesületi alapon létezett. Több önkormányzati társulás közül az Általános Pénztár volt a legjelentősebb, melynek 40.000 tagja volt.
Egy 1891-ben hozott törvénnyel megvetik a társadalombiztosítás haza alapjait – kimondják a betegség elleni kötelező biztosítást. Ez azonban csak az ipari munkásokra vonatkozik, a közigazgatásban dolgozóknál önkéntes, a mezőgazdaságban dolgozókat pedig kizárták.
Szolgáltatások:
-betegség esetén 20 hétig ingyenes orvosi ellátás;
-20 hétig táppénz;
-szülési pénztámogatást kaptak;
-temetkezési segélyt biztosítottak.
A befizetett járulék 2/3-át a munkás, 1/3-át a munkáltató fizette (kezdetben).
1907-ben bővítik a társadalombiztosítást, ettől kezdve már kötelező baleset- és betegbiztosítás volt. A dualizmus korában ez a törvény volt a csúcs, (ennél jobb nincs). Itt már a járulék 50%-át fizeti a munkás, 50%-át a munkáltató. Munkahelyi baleset miatti munkaképtelenség esetén bevezették a leszázalékolást, ekkor a fizetése 60%-át kapta.
Nagy negatívum azonban, hogy a falusi mezőgazdaságból élő lakosságra továbbra sem terjednek ki a törvények.
3) Szociális lakáspolitika
A dualizmus korában a következő formákban valósult meg:
-Vállalati lakások formájában;
A vállalatok 2/5-e épített munkás-kaszárnyákat munkásai részére.
-Ekkor kezdődött a szociális lakásépítés, de csak a fővárosban.
1906-ban Bárczy István lett a főpolgármester, akinek célja a lakásépítés volt. 15 lakótelepet hoztak létre ebben az időben, mintegy 20.000 lakással. Ekkor épült pl. a Vekerle-telep 1908-1927 között, melyben 2 szoba, konyhás kertvárosi lakások voltak.
4) Egészségügy
1856-ban választották szét a szegényházakat és a kórházakat.
1876-ban születik meg az ún. közegészségügyi törvény, mely először mondja ki, hogy a közegészségügy állami feladat (kórházak fenntartása, orvosok fizetése, stb.)
1898-ban újabb törvényt hoznak, melynek értelmében a szegény betegek ápolási költségeit az állam magára vállalta. Ugyanezen törvényben döntöttek arról is, hogy a gyermekvédelem is alapvetően állami feladat. Kimondták, hogy az elhagyott és lelencgyerekek nevelése 14 éves korukig állami feladat. Árvaházakat, lelencházakat hoztak létre.
5. Szegényügy
1945-ig egymás mellett működött a szegénypolitika és a szociálpolitika. (Meg kell jegyezni, hogy ha jó a szociálpolitika, nem kell szegénypolitika.) A korszak kezdetén elsősorban falusi probléma volt a szegénység, a Világháború kezdetére viszont inkább városi probléma lett.
Az állami segítségnyújtás módjai
Rájöttek, hogy a szegényügyet (=koldusügy) kezelni kell.
1871-ben adtak ki egy Községi Törvényt, mely kimondja, hogy a szegények, koldusok ellátása önkormányzati feladat. 3 réteget különböztettek meg a szegények között.
-Munkaképtelen szegény: Róluk az önkormányzatnak gondoskodnia kellett.
-Munkaképes szegény: Esetükben bevezették az ínség-munka rendszerét, azaz munkát kellett végezniük, amiért pénzt kaptak. – Ezt a mai közmunkához lehet hasonítani.
-A munkakerülő szegényekre (csavargók, dolgozni nem akarók) két törvény vonatkozott. A kihágási törvény, és a toloncrendelet. Ezek a törvények a büntetésekről és a fenyítésekről szóltak.
A Községi Törvény előírja a szegény-alap létrehozását. Ide fizették be a különböző bírságokat, valamint kivetették a szegényadót. Ez azonban nem valósult meg, mindössze 136 település foglalkozott a törvényekkel. Ezért az állam helyett a civil szervezetek próbáltak segíteni. Több 100 ilyen segítő „intézmény” volt, valamennyi nagyobb egyházi felekezet szociális szervezete volt. Volt azonban attól független is. Ilyen intézmény volt pl. a Magyar Vöröskereszt. Ezek a szervezetek az állami hanyagság miatt jelentős szerepet láttak el. Így pl. foglalkoztak a gyermekvédelemmel, a hajléktalanokkal, szegényekkel, betegekkel.
A szegényügy tehát még ekkor is inkább egyesületi ügy volt, ők igyekeztek megoldani azt.