7.) A szülők gyakori reagálási típusai a gyereke krízis helyzetében

Bármilyen kicsi  a probléma, az a szülőnek mindig rosszul esik. Minden szülő jót akar a gyerekének.

A szülő gyakori reagálási típusai a gyereke krízis helyzetében:

-        jót akar, de rosszul cselekszik ( elferdít, elterel, elhárít, megóv)

Nem elég az ösztönszerű szülőség!

Ilyen eset, mikor valamelyik nagyszülő megbetegszik, de a szülő nem akarja, hogy a gyerek lássa, ez a megóvás. Ha közben a nagyszülő meghal, akkor megpróbálják megóvni attól, hogy haláleset volt, ezzel elhárította figyelmét, de ha még azt is mondják erre, hogy elutazott, akkor elferdítették a tényeket.

Traumánál csak az igazságot szabad mondani, túltenni úgyis csak akkor tudjuk magunkat rajta, ha újra éljük a dolgokat.

A szülők azért nem tudják objektíven megítélni a gyermekeiket, mert nem ismerik eléggé őket.

A jó tanácsadó szakember gusztust csinál a szülőnek a saját gyerekéhez. Szárnyakat ad a gyereknek és a szülőnek is, ha valaki bízik bennük, bíztatja őket. A szülők nevelési szokásait is meg lehet változtatni.

Ha a gyereken akarunk segíteni, akkor partnernek kell a szülőt tekinteni, viszont a szülővel csak annyit foglalkozunk, ahogy azt a gyerek problémája megköveteli.

Amilyen mértékben csökken a szülő feszültsége a gyerekkel szemben, olyan mértékben növekszik a gyerek jóléte.

A szülő mindig azt akarja a gyereknek, amit ő nem kapott meg.

1.      megóvja a krízistől a gyermeket

2.      elhárítja a figyelmet a krízisről

3.      eltereli a gondolatait a gyermeknek

8.) A felnőtté válás folyamata és a tanácsadás

Minél több gondja van egy társadalomnak annál később érnek az emberek.

1.)    Megismerés területe:

Az ember állandó ébrenlétben tartsa a világmegismerését, az értelem és az intellektus területe is egyben. Fontos az állandó kíváncsiság!

Kisgyermeknél alapvető a kíváncsiság felkeltése. Felnőtt az értelmét a zavarban is működteti, és fenn tudja tartani minden helyzetben a kíváncsiságát.

A felnőtt ember tényszerűségre, elemzésre törekszik.

¨      Önmagát és a körülvevő világot ésszerű gondolkodással fel próbálja fogni, és megpróbálja megérteni.

¨      Az értelmét nyugtalanító, zűrzavaros helyzetekben is megpróbálja működtetni

¨      Lelki pillanatnyi nyugalma érdekében sem dől be rászedett dolgoknak, ésszerűen gondolkodik ( pl. lépj be ebbe a körbe és ebből lesz sok pénzed, stb

¨      Gondolkodási képességét saját érzelmi viharai közt is megőrzi.

2.)    Érzelmi terület:

Érzelmi területen felnőtt ember az, aki:

¨      Aki felnőtt, az a saját lelki működését ismeri

¨      Elviseli saját belső ellentmondásait és azokat kezeli

¨      Nemcsak saját belső ellentmondásait, hanem más ember ellentmondásait is elviseli, tisztában van azzal, hogy ellentétes érzelmekből állunk

¨      Másik érzelmeire rezonálni képes( át tudja élni a másik érzelmeit), empátiával rendelkezik

¨      A terhek és a konfliktusok elviselésére is képes.

3.)    Szociális terület

Társadalmilag, szociálisan felnőtt ember az, aki:

¨      Rendelkezik beilleszkedési képességgel, és másokkal való együttélési képpel

¨      Tudja, hogy a másik az nem én vagyok,

¨      Tudja, nem lehet csak saját érdekeink szerint élni

¨      Megegyezésre, kompromisszumra képes( saját érdekei szerinti felfogás)

¨      Mindenért akkora kompromisszumot kössünk, amekkorát megér

¨      Önmaga, családja, környezete iránt felelősséggel bír és képes önmagát és családját eltartani.

¨      Képes a kudarcok elviselésére, képes vágyait késleltetett csatornákban teljesíteni

Aki nem felnőtt, az ÁLFELNŐTT. Életútjukat sorozatos kudarc jellemzi. Bár van erejük újrakezdeni, de sikertelenek az újrakezdésben is.  A pillanatnak élnek, felelőtlen döntéseket hoznak, létformájukban nem volt idejük felnőtté válni.

Konfliktusmegoldás ifjú korban – megküzdés a szülővel

Ifjúkorban a társas kapcsolatok, pályaválasztás, teljesítményproblémák esetében gyakran jelentkeznek a megoldandó konfliktusok. Ezek a konfliktusok az ifjú érzelmi és gondolati életének középpontjába kerülhet.

Az ifjú számára fontos a konfliktusmegoldás, amely új viszonyulásra saját identitásának újraformálására készteti. A különböző élethelyzetek a személyiségét provokálják, s azt a kérdést vetik fel: Ki vagyok? Mi vagyok? Mi az, ami jó nekem?

A felmerült konfliktusok csak a személyiség identitásformálódásának aktív folyamatában nyerhetik el rendezésüket.

Az érzelmi önállósulás sem könnyű. A felelős önellátás majdnem lehetetlensége szükségszerűen függőségi helyzetet teremet, amely zavart okoz.

A szülőkhöz fűződő viszony konfliktusai elől való kitérések olyan kompromisszum-kötéshez vezetnek, melyeknek óriási vesztesége van: arra ad mintát, hogy az életvitel során az ellentmondások feloldhatatlanok. Teherként hosszan cipelni kell, azaz boldogulásukért a konfliktus elől kitérők sem tanulnak meg harcolni.

Mérei Ferenc egyik tanulmányában olvasható, hogy a serdülő és ifjúkori élmények legalább olyan személyiség-meghatározóak, mint a kisgyerekkoriak.

Az egyetemisták sajátos félkötöttségben való együttélése a családdal konzerválhatja a depedens kötődéseket, oldja a serkentő feszültségeket, de az a tartós együttlét igen jó ösztönzője is lehet a hatékony megoldások kezeléséhez. Nyeresége óriási, mert az ifjú a szülővel való megküzdés során saját, egész korábbi énfejlődésével való kapcsolati lehetőségét is megnyeri, identitásába bedolgozhatja, és egyben az új, felnőtt kapcsolati viszonyulásában megerősödik.