7. Személyközi viszonyok: együttműködés, proszociális viselkedés, versengés, manipuláció, agresszió.

A kapcsolatok létesítésének és fenntartásának igénye döntően az ember társaslény-mivoltából fakad. Az emberek között létesült különféle kapcsolatokat a társadalomlélektan személyek közötti, személyközi vagy társas, idegen szóval interperszonális kapcsolatoknak nevez.

A társas készségek azoknak a reagálás-módoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat szabályozzuk, amivel partnerünkre befolyásoló hatást gyakorlunk. Alapjukat a verbális és nonverbális jelzések képezik.  Hatékony alkalmazásuk számos, automatikusan működő ingerválasz-sort feltételez, mellyel befolyásolni tudjuk partnerünk reagálásait. Ezek lehetnek verbális-verbális, de lehetnek verbális-nemverbális összetételűek is.  Taktikai viselkedésmódunk a szociális tanulás eredménye. Aki a társas érintkezésben ezeket hatékonyan tudja alkalmazni, azt interperszonálisan kompetensnek nevezzük.

Tapasztalatainkból tudjuk, hogy első találkozáskor a partnerek között csupán ritualizált viselkedés és társalgás folyik, udvariasak egymással és semleges témákról folyik a beszélgetés.  Eközben az egyén felméri a másikat és igyekszik saját viselkedéskészletéből a megfelelő viselkedésmódot kiválasztani és alkalmazni. A kezdeti társas aktus légköre még feszélyezett, a kommunikálás bizonytalan. Ezeken csak akkor tudjuk túltenni magunkat, ha nagy a valószínűsége, hogy az egyénnel többet nem találkozunk.

A partnerek által kiválasztott viselkedésmódok eleinte rendszerint nem fedik egymást; egyik fél sem találja kielégítőnek a másik megnyilvánulásait. Ezért mindketten a változtatásra törekednek:

·         vagy mindketten a saját viselkedésüket igyekeznek korrigálni

·         vagy a másikét próbálja a sajátjához igazítani.

A társas aktusban ezután „közös problémamegoldás” következik. A felek megpróbálják a kapcsolatot úgy fenntartani, hogy az mindkettőjük számára kielégítő legyen. Ennek érdekében egyeztetik a szerepviszonyokat.

Az egyik fél azzal is igyekszik a másikat magához kötni, hogy mindenben igazat ad neki és kívánsága szerint cselekszik. Ezzel azonban átengedi a döntést, hogy milyen legyen kapcsolatuk jellege, időbeosztása, meghittsége.  Ha az egyik fél valamely megnyilvánulását a másik megerősítő reagálása követi, gyakrabban fogja megismételni azt a viselkedését az illető.

A nonverbális jelzések e tekintetben intenzívebbek, mint a szavak. Jellemző az aktusban az utánzási hajlam is. Ha pl. az egyik fél beszéd közben nevetéssel, bólogatással szakítja félbe a másikat, egy idő után a másik is ugyanezt fogja tenni, anélkül hogy tudatosodna benne viselkedésének oka.

Aki tényleges befolyást akar gyakorolni a másikra, annak irányítani kell a kapcsolatot. Hogy e körülmény ne okozzon zavart, a dominanciára törekvő félnek kettős szerepet kell betöltenie: irányítani kell, és megnyerőnek kell maradnia. Ez történhet közvetett és direkt módon. Az esetek többségében az idősebb, magasabb társadalmi státuszt betöltő, az intelligensebb jut a domináns szerephez.

Valódi társas érintkezés, egyensúlyon alapuló kapcsolat akkor jön létre, ha a felek motivációi, a társas készségek összehangolt módon találkoznak.

A társas készségek szinkronba hozását maguk az általános udvariassági szabályok is szinkronba hozhatják. Vannak azonban speciális követelmények is. A partnereknek például csak úgy és annyit kell beszélniük, hogy ne álljon be hallgatás, mert a helyzet kínossá válhat.

A partnereknek meg kell egyezni a szerepeket illetően. Szükség van az érzelmi tónus összehangolására is. A feleknek tudniuk kell tudatos empátiát alkalmazni, hogy el tudják képzelni, mit érez a másik.

Az igazi együttműködés a kölcsönösség 3 kulcskérdésének az együttes megoldottságát feltételezi:

·         bizalom

·         összehangoltság

·         alkudozás

Ahol a bizalom nem funkcionál ott gyanakvás lesz úrrá, ami komoly zavarokat idézhet elő. Az összehangoltság és az alkudozás összetartozó fogalmak. Az összehangoltság azt jelenti, hogy a partnerek képesek az őket elválasztó különbségeket áthidalni.

A társadalmi együttéléshez szükséges a rend és kiszámíthatóság, ami a társadalom tagjaitól együttműködési készséget kíván. Vannak célok, amik individuálisan is elérhetők, de együttműködés útján biztosabb, hatékonyabb, vagy könnyebb az elérésük.

Az együttműködés a proszociális viselkedés kifejlődését segíti elő. Az együttműködésre való hajlam fontos olyan szerepek betöltőinél, ahol emberekkel kell hivatásszerűen foglalkozni.

Az együttműködés vizsgálatát a 60-as évektől a játék-elméletek szemszögéből kezdték vizsgálni. A matematikai játék-elméletet Neumann János dolgozta ki. Azt vizsgálta, hogy az emberek milyen stratégiákat dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogy a játékban nyerjenek vagy elkerüljék a vereséget (kő, papír, olló).

Bizonyos társas helyzetek a kölcsönös feltevések szerint alakulnak. Bizonyos helyzetekben nyereségre törekszünk, vagy el akarjuk kerülni a veszteséget.

·         Nyereség: a cselekvő ember öröme, kielégülése, megelégedése (könyv, lottó, film)

·         Veszteség: az örömszerzés érdekében felélt energiát, erőfeszítést, strapát, mindenfajta ráfordítást jelent.

 A behaviorista tanuláselmélet ezt a veszteség-nyereség stratégiát a következőképpen írja le.

A társas kapcsolatokban bizonyos helyzeteket jutalomként (nyereség), bizonyos helyzeteket büntetésként (veszteség) élünk meg.

Azokhoz vonzódunk, akiktől korábban megerősítést, jutalmat kaptunk. Ha egy kapcsolatban valamelyik fél számára a ráfordítások meghaladják a várható nyereséget, úgy a kapcsolat lezárul.

A játékelméletek analógiájára született meg a Fogoly-dilemma pszichológiai modellje.

Letartóztatják egy bankrablás két gyanúsítottját. A bizonyítékok hiányosak, legalább az egyik fél vallomására szükség van a vádemelésre. A vizsgálóbíró külön-külön hallgatja ki őket. A bíró a következő ajánlattal áll elő:

·         Mindkettő vall – 5-5 év

·         Ha az egyik vall , a társa tagad – aki vall, szabadon mehet, a másik 10 évet kap

·         Mindketten tagadnak – 1-1 évet kapnak

Közös érdekük, hogy együttműködjenek, ezért mindketten tagadnak. Ha ismerik egymást, vagy volt már korábbi döntésük és ott a koalíciót választották, esély van arra, hogy most is ezt választják. A bizalom erősödik. Ha azonban korábban valamelyik megszegte a kooperáció szabályait, úgy mindkettőnek oka van a bizalmatlankodásra, tehát kilép a koalícióból, és versenyhelyzetet teremt.

Ugyanez látható társadalmi szinten is pl. a fegyverkezési verseny dilemmájában. A két hajdani szövetséges (USA, SZU) stratégiája a következő volt:

·         egyoldalú fegyverkezés – egyik ország fegyverkezik, a másik nem

·         kölcsönös leszerelés – nagy bizalmon alapul

·         kétoldalú fegyverkezés

·         egyoldalú leszerelés

Kölcsönös bizalomhiány esetén mindkét fél viselkedését a nagyobb veszély elkerülése motiválta. Bár tudatában voltak, hogy a kölcsönös leszerelés mindkét fél számára a lehető legnagyobb hasznot nyújtja. A kockázat olyan nagynak tűnt, hogy a másik fél sem mert az egyoldalú leszereléshez folyamodni, vagyis kétségbe vonták a másik fél együttműködési szándékát. Ezért az USA a fegyverkezési verseny fokozódó expelációja mellett döntött, az egyetlen racionális stratégiának a kölcsönös elrettentés, a szakadatlan fegyverkezés vált.

Az USA hidegháborús győzelme  a Csillag-háború stratégiájának meghirdetéséből fakadt. A SZU elhitte, hogy az USA képes a SZU-t nuklerális eszközökkel megtámadni, miközben önmagát védi, így az oroszok feladták a versenyt, így belefogtak a leszerelési tárgyalásokba.

A Fogoly-dilemma egyszeri lejátszása esetén nehezebben számíthatunk együttműködő magatartásra. Egészen más a helyzet, ha arra számítunk, hogy a jövőben találkozunk.

A „jössz te még az én utcámba” feltételezés mellett mindenkinek érdekében áll visszafogni versengő hajlamát, mert a várható ellenségeskedés jóval több erőforrást emészt fel, mint ami a stabil kooperációból adódik.

Kérdés: hosszútávon melyik viselkedési stratégia nyerő, az együttműködésen vagy versengésen alapuló?

Axelrod, amerikai politikatudós versenyt hirdetett a fogoly-dilemmára megoldásul szánt stratégiák között, megoldva a következő mátrixot. Azt kérte, küldjenek be számítógépes programokat a fogoly-dilemma megoldására

A megoldásokat számítógép-programok formájában kérte, és ezek egymással körmérkőzést játszottak, páronként 200 menetben. A bajnokságra 15 program nevezett be. Volt egészen egyszerű és komplikált mintafelismerő program, amelyek a partner stratégiájának a kiismerésével igyekezett győzni. Minden győzelemért pont járt. A nyerő program rendkívül egyszerű volt, amit Rapaport szociálpszichológus írt: az első lépésben mindig együttműködő volt, a második lépéstől mindig azt lépte, amit előtte a partner. Ha kooperált, ő is, ha versenyzett, ő is. Ez volt a TFT-program, amit a szemet szemért elv alapján neveztek el.

Viselkedési stratégiák:

·         moralista: addig együttműködő, amíg a partner, de az első ballépés vagy versenyhelyzet után nem hajlandó megbocsátani, azután versenystratégiát folytat

·         bárány: minden körülmények között együttműködik, még ha elárulják vagy sorozatosan versenyzik is

·         dúvad: mindig versenyhelyzetet teremt. Nem lehet együttműködni vele.

Akkor hatékony valakinek a viselkedése, ha az illető a következő személyiségvonásokkal rendelkezik:

·         barátságos: sohasem versenyez előre, együttműködik az első lépésben

·         elnéző: ha a partner ballépését hajlandó megbocsátani, és képes visszatérni az együttműködéshez

·         figyelmesség: ha a saját viselkedésünket a másiktól tesszük függővé

·         kiismerhetőség: sikeresebb a társas kapcsolatban az, akinek az elkövetkező magatartása bejósolható a korábbi lépéseinek ismeretében.

Tanulságok

Ezt követően Axelrod újra versenyt hirdetett, ahol azt mondta, minden pont után egy utód születik. A TFT a kezdetén is előnyhöz jutott, s a gyarapodásának üteme 1000 generáció elteltével is a leggyorsabb volt.

A bárány-törzs gyorsan kipusztult, mert korlátlanul kizsákmányolható volt, beengedték a populációba az agresszív generációkat, így rontotta a túlélés esélyeit.

Az együttműködés és kölcsönösség teljesen önző környezetben is kifizetődő lehet, ha időnként alkalmazkodik a másikhoz és agresszív lépéseket is hajlandó felvállalni.

Tehát hosszabb távon nagyobb arányban kell együttműködni, de nem lehet lemondani a versenyhelyzetről.

Manipuláció

A kapcsolatokban a manipulációra az a szituáció ad lehetőséget, ahol az egyik fél a másik által nem ismert információ-többlettel rendelkezik, e miatt a másikat olyan viselkedésre tudja rávenni, amelyre az a teljes információ-mennyiség birtokában nem lenne hajlandó.

A manipulációról első ízben Machiavelli, reneszánsz filozófus írt. Összeállított a hatalmat gyakorlók számára olyan tanácsokat, instrukciókat, amellyel könnyedén manipulálhatják a választókat és a konkurens politikusokat.

Machiavelli-nyomán megalkották az ún. Mach-skálát, amelyben az emberek manipulációs készségét mérik.

Ilyen állítások szerepelnek benne, amiről el kell dönteni, hogy egyetértünk vagy elutasítunk:

·         akkor boldogulhatunk legjobban az emberekkel, ha azt mondjuk neki, amit hallani akarnak

·         csak bajt keres magának, aki bárkiben is teljesen megbízik

·         az embernek csak akkor szabd cselekednie, ha 100%-osan biztos abban, ha erkölcsileg is igaza van

·         bölcsen jár el, aki fontos embereknek hízeleg

·         mindent megfontolva jobb, ha az ember szerény és becsületes, mintha fontos és becstelen.

A skálát először kitöltötték a kísérleti személyekkel, akiket ezt követően egy kártyajátékban való részvételre kértek fel. A játékot hárman játszották. A 3 játékos közül kettőnek kellett szövetkeznie, miközben 10$-t lehetett 5-5 vagy 8-2 arányban kiosztania. Az eredmények azt mutatták, hogy a magas Mach-pontszámot elérő személyek jóval előnyösebb alkut kötöttek, mint az alacsony Mach-pontszámúak.

A Mach-potszám nem mutat szoros korrelációt sem az intelligenciával, sem a társadalmi státusszal.

A közösségben elért pontszámok átlagát kell kiszámolni.

Aki magas pontot ért el, hisz a manipulálhatóságban, kézséget, jártasságot szerez a manipulációban.

Jellemzőik: - határérzék, érzik, meddig mehetnek el

                   - kezdeményezés, irányítás kézsége

                   - jó érvelés

-          jobban tudnak kérni, követelni, és mások számára meggyőző érveket felsorolni.

A Mach-skála Indiában is működött: azt találták, hogy a magasabb pontszámúak inkább hajlandóak voltak hazudni annak érdekében, hogy megkapjanak egy ösztöndíjat.

A manipuláció sajátos esete, amikor a másik emberrel szemben negatív kommunikációt folytatnak. A negatív kommunikáció pl. a politikai ellenfél, vagy egy csoporttárs nagy nyilvánosság előtt való gyalázása, vagy az illető háta mögötti pletykaterjesztés.

A negatív kommunikáció módszerei:

·         gúnyolás: ekkor a közlő a másik valamilyen fogyatékosságát, konvencionálisan negatív tulajdonságát pécézi ki, melyről a megtámadott nem tehet

·         ócsárlás: lényege a hitelrontás, a morális lealacsonyítás. Ócsárlás esetén a negatív karaktervonás meglétét állítja a közlő

·         rágalmazás: a sugallt negatívum erkölcsileg súlyosan elítélt magatartásra vonatkozik

·         vádaskodás: abban különbözik a puszta rágalmazástól, hogy nem csak motívumot, hanem viselkedést is tulajdonít a másiknak.

Védekezés a negatív kommunikációval szemben:

·         a támadásra szinte mindig válaszolni kell, mert a hallgatás belegyezésre utal

·         célszerű cáfolatra kell törekedni

·         szánalom: sajnálom a másikat, hogy ilyen dolgokkal foglalkozik.

A manipuláció eredményeképpen a társadalomban álszükségletek is létrejönnek, amik szüntelen fogyasztásra késztetik az embert.

Ugyancsak a manipuláció műve, hogy a választók szabadon választhatnak a különböző politikai alternatívák között, de maguk az alternatívák az általuk jól belátható téren kívül esnek.