8.Tétel

A.   A pszichoszexuális érés zavarai.

A pszichoszomatikus betegségek keletkezésének zavarai

A gyermek pszichoszexuális fejlődése az újszülött korban  kezdődik, ekkor alakul ki minden partnerkapcsolat őse,  az anya-gyerek kapcsolat.

A gyermek születéskor leválik az anya testéről, de funkcionálisan együtt maradnak. A kettős kapcsolatot leginkább a megkapaszkodás ösztöne jellemzi, ami az anyán elégül ki. Az anya nem  csak életszükségleteket nyújt, hanem érzelmeket is. Ő a gyermek érzelmeinek első tárgya, az anya teste az élvezetforrás. A jó anya-gyermek kapcsolat hiánya súlyos következményekkel járhat a gyermek további sorsára nézve.

Freud a személyiség fejlődését a szexuális ösztön érésében látja. Libidófejlődés elméletében a fejlődést szakaszokra osztja, és minden szakaszhoz hozzárendel egy erogén zónát.

[  Orális szakasz: a szájjal kapcsolatos első örömforrás az evés. A szopás például jóval több, mint egyszerű táplálkozási aktus. A fogzáskor azonban a gyermek kénytelen megtapasztalni,  hogy ami eddig csupa jót nyújtott a számára, az most kellemetlenséggel, fájdalommal társul. A fogakkal  megjelenő harapás is fokozza a rossz élményeket, mivel a mellbe harapó gyermeket az anya reflexesen eltávolítja magától. Agresszív színezete miatt az orális szakasznak ezt a részét orális-szadisztikus fázisnak nevezte. Ha az erogén zónának megfelelő szexuális vágy meghiúsul, a szexuális fejlődés megrekedhet azon a ponton, és később neurózishoz vezethet. Így neurotikus tünetnek tekinthetjük az ujjszopást, a dohányzást és az édességek szopogatását is, vagyis a szájjal való foglalatoskodást.

[  Anális szakasz (anus-végbél): az anyamellről  elválasztott gyermeknél megindul a szobatisztaságra szoktatás. A kiválasztás folyamatainak szabályozása az ezzel kapcsolatos ingerekre terelik a gyermek figyelmét, és  hamarosan rájön, hogy a széklet és a vizelet visszatartása, majd kiengedése kellemes izgalmat és élvezetet okozhat. A gyermek megtapasztalja saját kontrollját a teste fölött. Szeret a székletével játszani, nem érzi utálatosnak saját testi produktumait. Ezt megtíltják ugyan neki, de hamarosan jó pótlékra talál egyrészt a csúnya szavak használatában,  másrészt az agyaggal, festékkel való maszatolásban. A szobatisztaságra szoktatás nemcsak a szülő és a  gyermek viszonyát ronthatják el, a pszichoszexuális fejlődést,  sőt az egész jellemalakulást károsan  befolyásolhatják. A megszégyenítések hatására előfordulhat az, hogy később kínosan, kényszeresen tiszta és  rendszerető lesz, kényszerneurózis alakulhat ki nála.

[  Fallikus szakasz (pallus- férfi nemi szerv): a szobatiszta gyermek figyelme a  külvilág felé fordul, észreveszi a nemi különbségeket. Igyekszik minél  többet megtudni a különbözőségek mibenlétéről, következményeiről,  jelentőségéről. A gyerek egyedül nem tudja helyesen értelmezni a megfigyelt testi különbségeket. Freud szerint a fiúknál kasztrációs félelem, a lányoknál péniszirigység lép fel. Ebben a szakaszban történik meg a nemi azonosulás. A nemi szerepek nem biológiailag meghatározottak,  hanem a kultúra termékei. A papás-mamás, a szexuál-erotikus játékok hozzájárulnak a nemi identitás kialakulásához, itt gyakorolják a más neműekkel szembeni viselkedésmintákat. Ebben a korban azonosulnak a gyerekek a velük megegyező nemű szülővel, az eddig gondoskodásra vágyó gyermek kipróbálja szexuális szerepét, kis férfiként vagy nőként kezd viselkedni, az ellenkező nemű szülőjét akarja meghódítani.

 Pszichoszexuális érés zavarai

[  Serdülők aszkézise: az összes nemi- és agressziós jellegű ösztönkésztetések teljes elnyomása, amelyhez a táplálkozás-, alvás- és védettségszükséglet megtagadása is  társul.

[ Pubertás  tarda: késői serdülés (Tk. 32.o)

[ Pubertas praecox: korai serdülés. Akkor beszélünk korai serdülésről, ha a lányoknál a 8., a fiúknál a 10. Életév előtt következik be. Lányoknál  jóval gyakoribb. A korai  serdülés is  lehet is lehet alkati, családi  halmozódással, vagy  másodlagos, tehát koponyaűri (daganatos), vagy mellékvese megbetegedéshez csatlakozó.  Az ilyen serdülők nevelési problémát is  képeznek, védelemre is szorulnak a szexuális támadásokkal szemben.

[ Fiatalok homoszexualitása: fiatal fiúk között a rajongó barátság, onaniával egybekötött homoszexuális képzelgés, esetleg kölcsönös maszturbáció aránylag gyakran fordul elő. Kezdetben még nem dönthető el, hogy ez epizód –e, vagy egy homoszex irányú fejlődés kezdete. A valódi homoszexualitás mindig egy kóros személyiségfejlődés részjelenségeként tekinthető.Az ún. epizódok semmi kezelést nem igényelnek,  csupán ha szorongásos állapotok és bűntudatérzés jelentkezik, akkor célszerű ezeket megbeszéléssel eloszlatni.

[ Nemi infantilizmus: infantilis: a gyermeki sajátosságok kóros rögzülése. A nemi  érettség késleltetésére is vonatkozik, amely mögött a pajzsmirigy vagy a hipofízis rendellenes működése is állhat. Esetenként ehhez különböző perverziók is társulhatnak, mint transzfesztitizmus, exibicionizmus, pedofília és homoszexualitás.  A  fiatalnak az  életkora miatt már régen el kellett volna hagynia a gyermeki sajátosságokat.

[ Lányok promiszkuitása: a testileg fejlett de pszichésen elmaradott és kontaktusszegény lányoknál már a pubertást megelőzően halmozódó nemi kapcsolatok létesítését lehet tapasztalni, többnyire felnőttekkel, a partnereket gyakran  váltogatja. Ezek az együttlétek gyakran érzelmi kötődés  és orgazmus nélküliek. E mögött  többnyire nem felfokozott nemi késztetés áll, hanem a nemi élet passzív eltűrése és hogy  így őket felnőttnek ismerjék el. Többnyire családi háttér és a nevelési fogyatékosság segíti elő, de lehet lázadás a szigorú nevelés ellen. Háttérként közrejátszik a mai modern  élet általános szexualizálódása is amelyet a tömegkommunikációs eszközök is segítenek. Kezelésére a megzavart emberközi kapcsolatok javítását kell  célozni. Erre a legalkalmasabbak a női pszichiáterek.

[ Voveurizmus és  exhibicionizmus: a nemi kíváncsiság a gyermek fejlődésének szerves része. Ez korán megnyilvánul, a gyerek örömét leli saját és mások testének nézésében  és tapintásában. Maga a nemi szervek mutogatása a gyerekeknél hozzá  tartozik a nemi játékhoz, de ennek még nincs szexuális jellege. A serdülő és ifjú hasonló mutogatásai már mind nemi jellegű rövidzárlati  cselekménynek foghatók fel, amelyek az ellenkező nemű ismeretlen  partnerek felé közeledő jellegűek is lehetnek. Többnyire komoly kapcsolatteremtési  és potenciazavaraik vannak, a büntetés veszélye, valamint a nőknél kiváltott szorongás, undor és  felháborodás kelt náluk örömet, amelyet gyakran maszturbálással fejeznek be. Oka lehet a túl szigorú és  nemiség ellen nevelés, néha értelmi fogyatékosság. Kezelésében a  család egészét be kell vonni. Eredmény csak akkor valószínű, ha a fiú önmaga is meg akar szabadulni szokásától.

[ Fetisizmus: bizonyos tárgyakhoz való vonzódás, éppúgy mint a saját test vagy  mások testének bizonyos testrészeihez való gyengéd ragaszkodás. (minden kisgyereknél észlelhető). Ezzel részben az anyától való elválasztás félelmét igyekszenek leküzdeni. Fétisként főleg fehérnemű vagy más ruhadarabok, zsebkendő, cipők,  sőt néha illatok és fényképek szerepelnek amelyeket maszturbációs tevékenységhez használnak vagy később a  nemi partner kiválasztásánál is szerephez jutnak. A fetisizmus gyakran szövődik egyéb perverziókkal.

[  Transzfesztitizmus: a transzfesztitizmusról legkorábban csak a serdülő és ifjúkorban beszélhetünk, amikor már joggal  elvárhatjuk a nemi szerep vállalását.  A tünet mögött a saját test bizonyos megvetése és a másik nem szerepének vállalása áll.  Pl. szeretné annak ruháit  hordani. Kifejlődésében alkati  tényezők és kromoszóma rendellenességeket is fellelhetők, de minden eset egyedi, nem lehet általános  érvényű ok-okozati magyarázatot találni. Lányoknál  ritkábban  észlelhető, fiúknál pszichoterápián férfiaknak célszerű irányítani, akinek a páciens apjához való szorosabb kötődését és az anya-fiú kapcsolat lazítását kell  céloznia

Pszichoszomatikus betegségek keletkezésének tünetei

1.      Fiziológiai jellegű elméletek:

Behaviorista felfogás: Watson az érzelmi állapotot reflex-folyamatnak tekinti. Kimutatta, hogy már a gyermekkori félelmi reakciók legnagyobb része is feltételes kondicionált válasznak minősíthető. A behaviorista iskola képviselői (Watson, Skinner, Hull, Eysenck) pszichoszomatikus elméleti vizsgálódásaik középpontjába a szorongást helyezik.  Szerintük a szorongás tanult  érzelmi reakció, amelyet vegetatív és motoros jelenségek kísérnek. Ezt az elméletet a fóbiák,  a kényszer és a hisztériás reakciók keletkezésének magyarázatára is felhasználták.

Feltételezéseikre magatartási terápiákat dolgoztak ki:  pozitív és negatív kondicionálással. Kóros feltételes reflexek kioltására törekednek azzal, hogy a  betegekkel pl. ticnél a kényszermozgásokat akaratlagosan ismételgetik.  E módszereket a gyerekek magatartási zavarainak gyógyításánál is kipróbálták.

A pavlovi iskola: Pavlov iskolája a feltételesreflex-tant gyakorlatilag minden szervrendszerre vonatkozóan igazolta. Feltételes reflex útján befolyásolható a szívműködés, az érrendszer, a veseműködés.

Jelentősek  a feltételesreflex-tannak az ún. „kísérletes neurózis”-okra vonatkozó megállapításai. Az ingerlési és  gátlási folyamatok túlfeszítése, egymással  való ütköztetése,   állatkísérletben, magatartási zavarokon kívül vegetatív zavarokat, valamint egyértelmű szervi károsodásokat is létrehozhat.

Általánosnak tekinthető az a törekvés,  hogy a fizikális és pszichikus tünetek ne csak elkülönülten, de együttesen, egy rendszerelméleten belül is  érthetőkké  váljanak.

2.      Pszichológiai elméletek

Mélylélektani teóriák:

A pszichoszomatikus betegségek keletkezéséről igen fontos hipotéziseket alakítottak ki a  pszichoanalitikus irányzat egyes képviselői. Ezek a kutatók vagy magának Freudnak a pszichoneurózisok keletkezésére vonatkozó tanításait alkalmazzák a kórképek keletkezésének magyarázatára, vagy az analitikus módszer megtartása mellett önálló pszichológiai elméletek kidolgozására törekszenek.

Groddeck Freudtól a hisztéria  keletkezésére vonatkozó ún. „konverziós modell”-t vette át. A hisztériás tünetnek értelme, jelentése van, és mint az álom, analizálható. Recamier szerint a test a hisztériás számára csupán eszköz az elfojtott érzelmek, ösztönkésztetések kifejezésére.

Groddeck és Freud úgy képzelte,  hogy az  elfojtott konfliktus pszichés energiája „megszállja” a belső szervek reprezentációit, és így hozza létre a szomatikus betegség tüneteit. A vegetatív idegrendszer működésének megváltozásából  eredő, kezdetben funkcionális zavarokból alakulnak ki a későbbiek folyamán a szervi károsodások.

T. Parson rámutat arra, hogy a pszichoszomatikus betegek nagy része, annak ellenére, hogy betegségük hátterében pszichogén momentumok szerepelnek,  ezt nem hajlandók tudomásul venni, sem a megértés, sem a viselkedés síkján.  Ragaszkodik ahhoz a magatartási-viselkedési mintához, amit a társadalom a szomatikus betegeknek oszt ki, vagyis ahhoz a státuszhoz, amit a közfelfogás az „igazi beteg”-nek tart fenn. A pszichoszomatikus betegek e feltehetően nem tudatos magatartását igazolni  látszik társadalmunkban a pszichés betegekkel szembeni gyanakvás, elutasítás, amelyet csak fokoz az általánossá   vált felismerés, hogy a hisztéria és a neurotikus tünetek mögött – helyesen csak a pszichológiában jártas szakember által értelmezhető – másodlagos előnyökre való törekvés húzódik meg.

A pszichoszomatikus beteg ugyan aláveti magát a társadalmi kontrollnak, de ugyanakkor ki is vonja magát alóla, a betegszerep vállalása révén. Az eredmény: konformitás, pszeudonormalitás, amelyek ára a szervezet ellen irányuló  destrukció,vagyis pszichonormatikus betegség.

A párizsi iskola:

P. Marthy, M. de M’uzan, C. David, M. Fain (a párizsi iskola képvisellői) szerint a pszichoszomatikus betegnek sajátos mentalitása van. Másképp gondolkodik,  viselkedik, mint az egészséges vagy más lelki  beteg, mint pl. a neurotikus. Bezárkózva  saját merev szemléletébe,  csak a konkrét, praktikus, rezonábilis gondolatok merülnek fel  benne.  Fantáziája szegényes, sivár, mintha nem is létezne.  A nappali  ábrándozás és  az  éjszakai  álomképzés gátolt.  Gyakorlatias  gondolkodásmódja operatív jellegű. Úgy tűnik, mintha a beteg el lenne zárva a nem tudatos világtól, „túlzott tudatossága” miatt a környezethez jól  adaptált. A mai racionalitásra törekvő életforma kedvez e magatartásmódnak. Az érzelmek, feszültségek, konfliktusok mentális úton való feldolgozása, levezetése hiányos, ezért közvetlenül  a szervezetre tevődnek át, annak működésében zavart okozva. E védekezési mechanizmus azonban kifejezetten öndestruktív jellegű, amely  időnként olyan súlyos is lehet, hogy szerintük a „halálösztön”  létezését támasztja alá. 

A.Haynal  szerint a pszichoszomatikus betegek is képesek kielégítő nívójú érzelmi életre, és a fantáziálás sem mindig idegen tőlük. Racionális operatív gondolkodásuk inkább olyan sajátos, defenzív attitűdnek fogható fel, amely hosszú időn keresztül begyakorolt volta miatt, gyakran személyiségvonássá válik.  Ez a védekezési mód  azonban reverzibilis lehet.  Ezért nem húz e tekintetben éles vonalat neurotikus és pszichoszomatikus betegek közé. 

Chichagói iskola

F. Alexander a szigorúan orvostudományi módszerekkel megalapozott pszichoszomatikus medicinának a megalapítója. Az általa vezetett chichagói  iskola lényegében ma is helytálló megállapításaira a mindennapi orvosi gyakorlat és a mélylélektani kutatások ötvözése a jellemző. A frusztrált és gyakran ellentétes előjelű érzelmekből és ösztönkésztetésekből származó tartós feszültség áttevődve a humorális és vegetatív szabályozási rendszerre, annak izgalmi állapota révén hozza létre a pszichoszomatikus zavart. 

Veszélyhelyzetben az egyén kétféle módon reagálhat: támadó-védekező magatartással, vagy passzivitással. A  támadó-védekező magatartás  agresszív érzelmeket mobilizál, és a vegetatív-humorális egyensúlyt a szimpatikus idegműködés irányába tolja. Az ingertől való visszahúzódás együtt jár a passzív gondozás, táplálás, védettség igényével és a paraszimpatikus működéssel. Ha az érzelmek célszerű cselekvésben való levezetése lehetetlen, a szimpatikus működés, és az emiatt adrenalindús rendszer izgalmi állapota társul, és ennek hatására jönnek létre a szervi funkciózavarok,  illetve organikus károsodások.

Az alexanderi felfogást erősen vitathatóvá tette az a tapasztalat,  hogy ugyanazon betegnél az  élethelyzetek változása során  gyakran többfajta pszichoszomatikus zavar követi egymást, sőt, ugyanazon egyén ugyanazon szervrendszere eltérő szituációban, eltérő szomatikus válaszreakciókat adhat. Ennek megfelelően nem a lokalizáció, hanem a funkcionális válasz sajátossága, az ami jellegzetes a pszichoszomatikus betegre. Ezen túlmenően a beteg az  érzelmeivel kapcsolatos belső élményeit kevésbé tudatosítja, mint az érdeklődésének homlokterében álló válaszreakcióit.

Weis a stresszhatás aktív kivédésére tett erőfeszítés meghiúsulásának tulajdonít jelentős kórokozó szerepet. Szerinte az olyan erőfeszítésnek, amely nem hozza meg a várt sikert,  az elismerést, különösen nagy a kórnemző hatása. A pozitív visszajelentés, a  „sikerélmény”, ha mégoly nagy megterhelés árán is jön  létre,  szinte sosem vezet pl. fekélybetegséghez.

Wess és munkatársai megállapították, hogy a hatásos megküzdő magatartás az agyi noradrenalinszint emelkedését eredményezi, míg az elkerülő, menekülő, vagy negatív visszajelentéssel járó válasz alacsony noradrenalinszinttel ár. Az  agyi noradrenalinszint mindenfajta viselkedéses aktiváció szabályozásában sokszor döntően fontos, sőt meghatározó szerepet játszik. Így jogosan feltételezhető,  hogy a noradrenalindeficit képezi a depresszív állapotok biokémiai hátterét is. A depresszió kisebb-nagyobb mértékű jelenléte pedig szinte kivétel nélkül minden pszichoszomatikus kórképben fellelhető.