2/c. a hivatásszerű segítés kiégéshez vezető folyamata

A kiégési  /”burn out”/  szindróma dinamikája

Hivatásszerű:  a  szakmai önmegvalósítása

                                   a sikerei ill. kudarcai főleg a segítő aspektus függvényei

                                                           ß

                                   Valami olyan többlet adására vállalkozik, ami.....

                                                           ß

                                   „H e r o i k u s    i n d  i k á c i ó”

                                   (Szinte lehetetlen, reménytelen, de én megpróbálom)

                                                                                                   ß

                                                                       a kudarc személyes kudarc lesz

                                                                                              ß

                                                           kompenzálásként még nagyobb vállalás

                                                                                  ß

                                               még nagyobb kudarc

                                                           ß

                                    feladja:  k i é g

                                                                       hibáztatja:

                                                                                              - körülményeket

                                                                                              - önmagát

Okai:

ˇ         Inadekvát célkitűzések (omnipotens vágyak, de elégtelen ismeretanyag)

ˇ         Túlzott involválódás  (időben, intenzitásban, érzelemben)

ˇ         Egyéb -örömet hozó- életterület beszűkülése

A kiégés fogalma már az ötvenes években megjelent a munkapszichológiában. A jelenség régóta létezik, ám annak kutatása alig néhány évtizedes múltra tekint vissza. A „kiégés” fogalmának megalkotása és a jelenség leírása Freudenberger pszichoanalitikus nevéhez fűződik. Az ő meghatározása így hangzik:

„A szindróma a krónikus érzelmi megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, mentális, emocionális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Freudenberger, 1974)

A kiégés nem más, mint egy fáradt, hitevesztett állapot, amelyben az egyén feladja minden vágyát, elképzeléseit, úgy érzi nem képes a megvalósításra.

A kiégési tünetcsoport (burnout) valójában hosszabb ideje fennálló érzelmi megterhelések és megoldatlan stresszek hatására kialakuló pszichofizikai válasz. Először emberekkel hivatásosan foglalkozó szakembereknél, laikus segítőknél, krónikus betegségben szenvedőknél és családtagjaiknál mutatták k

i a ezt a jelenséget. Azok a leginkább veszélyeztetettek, akiknek a munkája erős stresszel jár, így elsősorban a vezető beosztásúak, illetve akiknek folyamatosan nyomás alatt kell kiemelkedő teljesítményt nyújtaniuk. A folyamatos stressz és frusztráció hatására egyre csökken a teljesítmény, és nő a különbség az elvárások és a felmutatott eredmények között. A Gordio Tanácsadó Csoport vizsgálata szerint az alábbiak vannak fokozottan kitéve a munkahelyi stressznek: 

A 28-39 évesek, a fizikai dolgozók, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a vállalalatnál régebben dolgozók, termelés területén foglalkoztatottak, munkahelyüket elhagyni szándékozók, és az egészségi, pszichés és viselkedési panaszokkal küszködők.

A kiégés vizsgálata az emberekkel hivatásszerűen segítő kapcsolatban dolgozók (pl.: betegápolók, orvosok, szociális dolgozók) körében kezdődött el, a jelenség azonban minden olyan hivatás esetén előfordulhat, amelyben az emberekkel való közvetlen kommunikáció jelentős szerepet tölt be (pl.: pedagógusok, jogászok, ügyfélszolgálati munkatársak).

A nemzetközi vizsgálatok eredményei megmutatták, hogy a nők, és különösképpen a segítő foglalkozású nők fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. A nők nagy többsége a házimunka és a család ellátása során természetszerűleg a segítő foglalkozássá vált tevékenységek eredeti formáját gyakorolja. A nők hagyományosan gondoskodnak a férfiakról, a gyerekekről, az idősekről és a betegekről. A hagyományos társadalmi elvárás szerint mindig mindenkinek eleget kell tenniük, és mindezt szeretettel, együttérzéssel, megértéssel. Az idők folyamán ez a fajta anyai, illetve nővéri gondoskodás vált hivatássá, foglalkozássá.

A nők - ellentétben a férfiakkal - konfliktusok esetén hajlamosak arra, hogy önmagukban keressék a hibát. A mai elvárások szerint a tradicionális értékeket igyekeznek összeegyeztetni az új öntudatukkal: a felelősségteljes személyi szabadsággal, a modern nő eszményképével - és amikor ez nem sikerül, akkor magukat hibáztatják. Pedig nem ők a hibásak, hanem ez a dilemma társadalmi szinten még nem oldódott meg, a társadalmi folyamat még nem zárult le. A krízis nem személyes, hanem individuálisan átélt szociális krízis.

A motiváció és a munkakedv elvesztését számos tényező elősegítheti: a cég rossz piaci helyzete, a főnök diktatórikus vezetési stílusa, az irreális célkitűzések és érdekes módon a tömeges leépítés utáni munkahelyi légkör is. Utóbbira finn kutatók világítottak rá a finn közalkalmazottak körében végzett vizsgálatban. Azoknál a dolgozóknál, akiknek kollégáit menesztették az intézményből, sokkal több pszichés valamint szív- és érrendszeri betegség alakult ki, a szívinfarktus kockázata az ötszörösére emelkedett.
"A tömeges leépítés után a cégnél maradt dolgozók elbizonytalanodnak, úgy érzik, ők is bármikor az utcára kerülhetnek. Elmegy kedvük a munkavégzéstől, viszont a munka mennyisége, a terhelés és ezzel együtt a napi stressz a leépítés miatt növekszik", kommentálta a vizsgálati eredményt Kiss István.(szakpszichológus, ELTE tanára)

A segítő-kliens kapcsolat buktatói:

ˇ         saját segítség kérésének elutasítása,

ˇ         egyenrangú kapcsolatok kerülése,

ˇ         vágyak, kívánságok a kapcsolatban nem mondhatók ki, csak összegyűjtött, kitörő szemrehányások útján vagy megbetegedésben,

ˇ         ingadozó önértékelés, örökösen függ a külső megerősítésektől,

ˇ         direkt agresszió gátolt, indirekt megjelenés, pl. más segítőkkel szemben, gyakori az autoagresszió, suicidium,

ˇ         omnipotens foglalkozási szerep, érzelmek elhárítása, szigorú kontrollja, intimitás-gyengeség, függőségtől, gyengeségtől való félelem, a felelősségvállalás hangsúlyt kap a kontaktusban.

A kiégési szindróma, mintegy 25%-át érinti a segítő foglalkozásúaknak. (Kulcsár Zsuzsanna szerint)

A "nehéz esetek" megdöbbenést, zavart, sérülékenységet és kiszolgáltatottság érzését kelthetik a segítőben. A környezeti egyhangúság szintén az elfojtott emóciók előidézői lehetnek. Magában a segítőben a magasabb személyiség funkciók diszharmóniája is forrása lehet a jelenségnek.

A kiégés Kulcsár Zsuzsanna megfogalmazásában az empátiás kapacitás kimerülése. A kiégés jelenségének kutatói a jelenség három komponensét tesztelik, az emocionális kimerültséget, a deperszonalizációt és a személyes hatékonyság csökkenését. Kulcsár Zsuzsanna írja Egészségpszichológia című tankönyvében: "A kiégés az altruizmusnak, a kreatív tevékenységnek vagy transzperszonális élménynek nem szükségszerű utóhatása, hanem lehetséges következménye, amely akkor - és csakis akkor - áll elő, ha a funkció kimerül.

A burnout okai a következőkben foglalhatók össze:

• hiányos teljesítménymérés (kontroll),
• visszajelzés hiánya,
• megerősítés hiánya,
• alacsony jövedelem,
• extra igénybevétel mellett nagy felelősség,
• gyakori krízishelyzet,
• elégtelen adminisztratív támogatás,
• adminisztratív terhek,
• korlátozott előrejutási lehetőségek,
• "határaink rugalmas kezelése"

A segítő foglalkozásúak kiégésének okai:

ˇ         Állandóan fokozott érzelmi igénybevételnek vannak kitéve, állandóan mások érzelmi szükségleteire állnak készen, állandó válaszkötelezettségnek vannak kitéve. Ha képesek vagyunk az empátiára, ha mis is érezzük azt, amit a gyermek átél, az azzal jár, hogy nem csak a saját érzéseinket éljük át, hanem párhuzamosan és folyamatosan a másokét is. Az érzések valódi átélése azt jelenti, hogy állandóan magasabb hőfokon égünk.

Munkánkban nagyobb hangsúlyt kap a negatív érzésekkel való találkozás és azok kezelése. A düh, szomorúság, csalódottság, elhagyatottság, tehetetlenség érzése nem csak annak nehéz, aki átéli, hanem annak is, aki segítőként tanúja vagy „szemlélője”. A szakembernek nem csak átélni kell az érzelmi állapotot, hanem képesnek kell lenni abból kilépve gyógyírt találni bajára.

ˇ         Másik fontos ok a határok rugalmas kezelése. Minél jobb segítők vagyunk, annál rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a ránk bízottak igényeihez. Ez azt jelenti, hogy saját személyünket, vágyainkat és igényeinket átmenetileg háttérbe szorítva, a másik személyt helyezzük a középpontba. Ez nagy energiával és feszültségekkel járhat. Személyes határainkat munkánk során állandóan kitoljuk, hogy magunkba tudjuk fogadni a mások érzéseit, élményeit. A határok definiálása, körvonalazása és betartása több területen fontos, ha meg akarjuk védeni magunkat a kiégéstől. Fontos határvonalat húzni a munka és szabadidő között. A magánéletnek szentnek és sérthetetlennek kell lennie. Határvonalat kell húzni a segítők és a rájuk bízott emberek között is. Határt kell húzni a kollégákkal szemben is. Nem lehetünk mindenki segítői. Az egészséges munkakapcsolat egyik jellemzője a kölcsönösség. Fokozottan szükségünk van arra, hogy munkatársainkkal olyan kapcsolatban legyünk, ahol megértés, bizalom és támasz van, ahol nem kell szégyellnünk magunkat hibáink miatt, s ahol örülnek a mi sikereinknek is. Mi is kérhetünk és adhatunk segítséget, a hangsúly a kiegyensúlyozott, kölcsönös kapcsolaton van.

ˇ         A kiégés harmadik oki tényezője az agresszió kezelésének speciális módja. A segítő munkában nagyon korlátozott az agresszió kifejezésének lehetősége. Az indulatainkon fokozottabban vagyunk képesek uralkodni, agressziónkat nem fordítjuk át cselekvésbe. Nem az indulatok elleplezése, visszafojtása a cél, hanem olyan kifejezési mód elsajátítása, amely révén a másiknak értésére adhatjuk emocionális állapotunkat anélkül, hogy bántanánk vele, vagy kárt okoznánk neki. Az agresszió-kezelési repertoárunk bővülése a saját mentálhigiénénk szolgálatában is állhat.

A következő „tünetek” segíthetnek a kiégés felismerésében:

ˇ         Testi (fizikai) tünetek: feszültség, fáradtság,(kipihenhetetlen fáradtság) fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, pszichoszomatikus megbetegedések (pl.: magas vérnyomás, táplálkozási zavarok, fekélybetegség), vírusfertőzésekre való hajlam, immunrendszer összeomlása, gyakori betegállomány.

ˇ         Pszichés (mentális és érzelmi) tünetek: ingerlékenység, cinizmus, emberi kapcsolatok minőségének megromlása, fokozott lelki védekezés, munkahelyhez, kollégákhoz való negatív viszonyulás. Serkentő és nyugtató szerek fokozott használata, koffein-, nikotin-, alkohol-, gyógyszer-, drogfüggőség, kóros táplálkozási szokások, betegállományba vonulás, teljesítőképesség csökkenése, az elköteleződés csökkenése, indokolatlan szakmai önértékelési problémák, labilissá válás, szorongás (krónikus szorongás), depresszió, rögeszmék megjelenése, elszemélytelenedés érzése.

A kiégés azonban nem egy villámcsapásszerűen fellépő jelenség, hanem egy hosszabb lelki folyamat, tehát tünetei természetesen nem egyszerre jelennek meg. Hat markánsan elkülöníthető állomását/fázisát különböztethetjük meg ennek a folyamatnak:

1. Lelkesedés - örömteli alkotómunka, tenni akarás, magas érzelmi feszültség.
2. Stagnálás - rutinszerű munkavégzés, lanyhuló lelkesedés.
3. Frusztráció - kimerültség, ingerlékenység.
4. Apátia - fáradtság, közöny, fásultság.
5. Depresszió - motivációk elvesztése, betegségek, eredménytelenség.
6. Kiégettség - önpusztítás, munkaképtelenség.

1. Lelkesedés :

Kezdeti túlzottan nagy lelkesedés, felfokozott energikusság, a kollégákkal való élénk kapcsolattartás. Lelkesedés a szakmáért, a kliensekért való intenzív fáradozás, a munka során megismert ügyfelekkel, kliensekkel való túlzott azonosulás. A magánélet és a munka túlzott összefonódása, a munkahelyi és a magánéleti szerepek összemosódása. A személy ilyen állapotban a személyiségét tekinti a legfontosabb munkaeszköznek, így munkája kudarcát saját személyisége kudarcaként éli meg. Irreális elvárásokkal lát neki munkájának, azonnali eredményeket vár el magától. A személy arra törekszik, hogy ideális legyen, bizonyítási kényszerbe kerül.

Ebből az állapotból két út vezet tovább. Egyik – az eredményes – a „realizmus fázisa” felé, a másik – romboló hatású – a „stagnálás fázisa” felé.

Ha a személy idejében felismeri, hogy bizonyítási vágyából kényszer lett, hogy bizonyos feladatokat tudnia kell félretenni, hogy személyes igényeit nem szabad teljes egészében a munkának alárendelni, akkor kialakulhat nála egy olyan kiegyensúlyozott szemlélet, melyben a számára fontos munka- és magánéleti értékek, szükségletek, motivációk harmonikusan elrendeződnek, életöröme, életereje nem veszik el.

A „realizmus fázisában” a személy higgadtabbá válik, szakmája iránti túlzott lelkesedése kiegyensúlyozott elköteleződésbe fordul. A személy képes elválasztani a jogos és teljesíthetetlen feladatokat. Kooperatív együttműködés kialakítására képes kollégáival, a munkáját érdeklődéssel és türelemmel végzi. Megteremti a távolságtartás és a klienssel való együttérzés egyensúlyát. Nyitott a kreatív tervek, kezdeményezések iránt.

Ha a személy nem képes arra, hogy egy természetes, harmonikus munka- és életritmust alakítson ki, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A személy úgy érzi, „a dolgok kicsúsznak a kezéből”. A teljesítmény hajszolása fáradtsághoz és gyakori hibázáshoz vezet. A magánélet egyre inkább háttérbe szorul, a személyes igények és problémák lassan elfojtásra kerülnek. Megjelennek a testi kimerültség jelei, azonban a személy igyekszik ezeket eltüntetni környezete szeme elől, gyakran túlteljesítéssel (túlzott sport, túlzott alvás) reagál azokra. A régi értékrendje lassan elborul, beszűkül a gondolatvilága, a környezeti befolyások, változások, kihívások egyre kevésbé hatnak rá.

2. Stagnálás

A „stagnálás/kiábrándulás fázisában” csökken a személy önmagával szembeni elvárása, így csökken a teljesítőképesség, az elkötelezettség, a nyitottság. A klienssel való kapcsolat a bevált rutinokon nyugszik és csak a feltétlen szükséges dolgokra korlátozódik. A kollégákkal való kooperatív kapcsolat leépül, a szakmai beszélgetések egyre terhesebbé válnak az egyén számára.

3. Frusztráció

A „frusztráció fázisára” már a visszahúzódás, az ellenséges viszonyulás a jellemző. A kliensek becsmérlése, az ellenséges szándék feltételezése jellemzi a személyt, egyre gyakrabban él különböző hatalmi jellegű eszközökkel (pl.: büntetések, szankciók). A szakmai és közéleti tevékenységtől visszahúzódik, értelmetlennek, üresnek tartja hivatását. Kezdeti értékrendje felborul, saját tudásába vetett hite meggyöngül.

4. Apátia

Kialakul egy olyan apátiával jellemezhető állapot, mellyel a személy védekezik a valós és/vagy feltételezett kudarcok ellen. Kitérés az akadályok elől, a kihívások, kockázatok kerülése, a feladatok elhanyagolása válik jellemzővé. A kliensekkel való kapcsolat a minimálisra korlátozódik, a szakmai munka sematikussá válik. A kollégákkal való kapcsolat kerülése, a helyzet megváltoztathatatlanságába vetett hit lesz jellemző. A fáradság, közöny, fásultság elmélyül, a személy teljesen elveszíti a régi motivációt. Elhatalmasodik az eredménytelenség és reménytelenség érzése.

5. Depresszió

Depresszió és különböző pszichoszomatikus betegségek jelenhetnek meg.

6.Kiégettség

A teljes kiégettség állapotában a személy munkaképtelenné, önpusztítóvá válik. A testi és lelki veszélyeztetettség egyaránt jelen van.